Gólfiesztával ünnepelte bajnoki címét a Perutz FC


2017-06-03 19:57:52  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Gólfiesztával ünnepelte bajnoki címét a Perutz FC főképe
Utolsó mérkőzéséhez érkezett a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság, melyen a Pápai Perutz FC – immár bajnokként – Balatonfűzfővel találkozott. Szép számú nézőközönség látogatott ki a stadionba, a hazaiak természetesen szerették volna győzelemmel megköszönni a közönség egész éves biztatását. A találkozó kezdőrúgását a Pápai Egyesített Labdarúgó Club (PELC) U18-as lánycsapatának tagja, Nyilas Gyöngyvér végezte el, aki eljutott a Virtuózok - Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsorának - döntőjéig, hiszen a labda mellett a marimbával, a vibrafonnal és más ütős hangszerekkel is kiválóan bánik. Remek futballidőben Marton Miklós a legerősebb összeállítását küldte a pályára, a Perutz a Simon – Bolla, Kovács, Domján, Böröczky – Baldauf, Somogyi, Szalai, Horváth, Szép – Venczel kezdővel rohamozta a vendég kaput. Kiválóan kezdődött a találkozó, negyed óra alatt gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát a Perutz, a harmadik percben Bolla, a nyolcadikban Baldauf lőtt hatalmas kapufás gólt a bal felsőbe, majd Szalai okos lövéssel növelte a 14. percben háromra a különbséget. A játékrész derekán Venczel két alkalommal is beköszönhetett volna, ám Radnai kapus hárítani tudta a próbálkozásokat. A 32. percben egy igazítás után Szép lőtte ki a bal alsót, majd a félidő végéhez közeledve a Kovácsról lecsorgót is a hálóba pofozta a középpályás, 5-0 állt az eredményjelzőn a szünetben.
A félidőben az utánpótlás klub díjazta a hónap utánpótlás játékosát, edzője javaslatára ezt a díjat az U17-es csapat kapusa, Matthew Anthony Dokter kapta, míg PELC szakmai fórumának döntése alapján az év legjobb utánpótláskorú játékosának díját az U19-es csapat és Perutz FC tehetséges fiatalja, Györkös Bence vehette át. Ezzel még nem volt vége a díjak átadásának, hiszen szintén a rövid pihenő során vehették át aranyérmeiket a megyei első osztályú női kézilabda bajnokságban szereplő Kilián DSE játékosai, akik a következő szezonban már az NB II-ben pallérozódhatnak. Szintén ezen a napon akasztották a PELC U16-os csapatának játékosai nyakába az érmet, akik a megyei pontvadászatban ezüstérmet szereztek, a díjakat Kovács Zoltán államtitkár adta át.
A második félidőben folytatódott a Perutz henger, az 54. percben Szép szabadrúgásába Venczel tette bele a fejét, ez volt a támadó 49. gólja szezonban. Tíz perccel később Venczel szabadrúgása két fűzfői játékoson is megpattant, így egy öngóllal nőtt hétre a különbség. A 8-0-s végeredményt a 74. percben Bolla Gergő állította be. A lefújást követően természetesen az ünneplésé volt a főszerep, mely során a játékosok és a vezetőség tagjai átvették jól megérdemelt aranyérmeiket, és a szurkolókkal közösen megkezdődött a buli. A csapatra még két nagyon fontos találkozó vár, június 10-én és 17-én rendezik az NB III-as osztályozót, az ellenfél kilétére a június 6-ai sorsoláson derül fény.

Perutz FC – Balatonfűzfő 8-0 (5-0) Gsz.: Bolla 2, Szép 2, Baldauf, Szalai, Balatoni (öngól), Venczel

Marton Miklós: Tetszett a mai meccs, már az elején bombagólokkal megalapoztuk a magabiztos győzelmünket, szépen játszottunk, szép támadásokat vezettünk, nagyon remélem, hogy a közönség jól szórakozott. Mindenkinek szeretném megköszönni az egész éves munkáját. Sajnos a kiírás folytán az örömünk nem lehet maradéktalan, hiszen osztályozót kell játszanunk, amivel én nem értek egyet, véleményem szerint aki megnyer egy bajnokságot, annak járna, hogy egy osztállyal feljebb szerepelhessen, de el kell fogadnunk a szövetség döntését, készülünk és fel akarunk kerülni.

Perutz FC: Simon (’46 Szigeti) – Bolla (’89 Iványi), Kovács, Domján (’56 Mészáros), Böröczky – Baldauf (’70 Szedlacsek), Somogyi, Szalai, Horváth, Szép (’65 Nagy P.) – Venczel

Balatonfűzfő: Radnai (’82 Nagy) – Kovács, Balatoni, Humli, Auerbach, Polgár, Kelemen (’50 László), Varga, Szalai, Heidinger (’78 Mózes), Szabó

A játéknap további eredményei:
Ugod – Magyarpolány 7-1
Csetény – Gyulafirátót 4-2
Tihany – Pét 10-1
Devecser – Várpalota 2-2
Úrkút – Balatonfüred 1-1
Balatonalmádi – Ajka Kristály 2-0
Öskü-Zirc-Dudar 7-0

A bajnokság végeredménye:
1. Perutz FC 87 pont
2. Balatonfüred 81
3. Balatonfűzfő 58
4. Tihany 56
5. Úrkút 56
6. Várpalota 50
7. Balatonalmádi 44
8. Ajka 44
9. Devecser 36
10. Magyarpolány 34
11. Csetény 32
12. Zirc-Dudar 29
13. Gyulafirátót 24
14. Öskü 23
15. Ugod 22
16. Pét 14

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!