Pénzdíjas díjugrató versenyt rendeznek


2017-06-01 09:32:32  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pénzdíjas díjugrató versenyt rendeznek főképe
Magánkezdeményezésre június 10-én, szombaton 9 órától az egykori Vasas sporttelepen pénzdíjas díjugrató versenyt rendeznek, a kategória-győztesek között 400.000 forintot osztanak szét – tudtuk meg Kocsis László versenyigazgatótól. Ezzel a bajnoksággal egy közel fél évszázados hagyományt élesztenek újjá, hiszen legutóbb az 1950-es években rendeztek a Várkertben hasonló megmérettetéseket.
- Az egykori Vasas sporttelep új üzemeltetőjének régi álma volt, hogy valamikor lovasversenyt rendezzen - nyilatkozta Kocsis László versenyigazgató, aki a Veszprém Megyei Lovasszövetség elnökeként is üdvözölte a kezdeményezést, hiszen mint mondta, egyre kevesebb a megyében az olyan helyszín, ahol ilyen bajnokságokat tartanak. A magas pénzdíjnak köszönhetően bízom benne, hogy rangos mezőny látogat el hozzánk, összesen kilenc kategóriába várjuk a nevezéseket, ezidáig közel 40 startot regisztráltunk, de egészen június 9-éig várjuk a lovasok jelentkezését. A felnőttek mellett a gyerekekre is gondoltunk, hiszen gyermek ügyességi lovasverseny is színesíti a napot. A körülmények, az infrastruktúra, a pálya talaja kifogástalan, így ez sem lehet akadály egy sikeres versenyhez. Úgy látom, jók az adottságok, így a későbbiekben fogathajtó vagy akár öttusa versenyek lebonyolítására is alkalmas lehet a sporttelep és környéke.
A versenyigazgatótól megtudtuk, a versenyre a belépés ingyenes, a látványos show elemek mellett tombolán is részt lehet venni, melynek főnyereménye egy választási kanca csikó lesz.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!