Ingyenes lesz a Perutz FC bajnokavatója, osztályozót játszik a csapat


2017-05-30 13:54:18  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ingyenes lesz a Perutz FC bajnokavatója, osztályozót játszik a csapat főképe
A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság utolsó, 30. fordulójában – immár bajnokként – Balatonfűzfővel találkozik a Pápai Perutz FC. A június 3-án szombaton, 17 órakor kezdődő összecsapásra a vezetőség szeretné, ha a szurkolók minél nagyobb számban látogatnának ki, épp ezért a találkozóra ingyenes lesz a belépés – tudtuk meg Glatz Lajos klubmenedzsertől. A mérkőzés szünetében a Pápai Egyesített Labdarúgó Club díjazza a hónap és az év utánpótlás játékosát, a lefújást követően pedig ünnepélyes pillanatoknak lehetnek szemtanúi a drukkerek, hiszen a játékosok és a vezetőség tagjai átveszik jól megérdemelt aranyérmeiket.
Glatz Lajos elmondta, megkapták a hivatalos tájékoztatást a szövetségtől, melynek értelmében oda-visszavágós rendszerben osztályozót kell játszaniuk az NB III-as tagságért, ennek időpontja június 10. illetve június 17. Az ellenfél kilétére és a pontos időbeosztásra a június 6-ai sorsolást követően derül fény.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!