Vízilabdázóink új elnökkel készülnek új egyesületet alapítani


2017-05-29 14:09:52  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: archív - veol.hu  | 


Vízilabdázóink új elnökkel készülnek új egyesületet alapítani főképe
Korábban több alkalommal is beszámoltunk a Pápai SE vízilabda szakosztályának helyzetéről, melybe a korábbi elnök, Stemmer István sodorta a csapatot. A bankszámlákon jóval kevesebb összeg szerepelt, mint amire a vezetőség többi tagja számított, ráadásul szintén a korábbi elnök miatt nem tudnak elszámolni két idénybeli társasági adós (TAO) pályázatról sem, ennek hiányában pedig a különféle szankciók és az anyagi ellehetetlenülés következményeképpen szinte kilátástalan helyzetbe került a szakosztály. Később kiderült, hogy 7,6 millió forintos a hiány, ezért közel egy éve Kovács Kristóf elnök ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett. Az ügy további részleteiről és a változásokról Cseh László edzőt kérdeztük.
- Lassan halad az ügy, pillanatnyilag ott tartunk, hogy a rendőrség átadta a nyomozati anyagot az ügyészségnek, úgy tűnik hamarosan bírói szakba kerül a dolog. Sajnos ez sem változtat a jelenlegi helyzetünkön, most úgy tűnik, vissza kellene fizetnünk a 2012/2013-as illetve a 2013/2014-es évre igényelt TAO-s pénzt, ez a büntetésekkel együtt közel 25 millió forint, amire természetesen nincs lehetőségünk. Felvettük a kapcsolatot az Emberi Erőforrások Minisztériumával, bízom benne, hogy találunk valami megoldást, hiszen rajtunk kívül álló okok miatt jutottunk el idáig.
A PSE edzője elmondta, jelenleg a tagdíjakból és felajánlásokból tudnak talpon maradni, az egyik szülő például sapkagarnitúrát vásárolt a fiataloknak, emellett hatalmas segítség az 1,2 millió forintos önkormányzati támogatás, mely a 25 fős utánpótlás keret nevezésére, versenyeztetésére és utaztatására fordítanak. Mint megtudtuk, a 2015 februárjában megválasztott új elnök, Kovács Kristóf külföldi munkavállalás miatt lemondott, az elnöki teendőket a jövőben Osztrovszky Péter látja el. Cseh László hangsúlyozta, minden követ megmozgatnak, hogy az elmúlt két-három év úgy záródjon le, hogy a sakkozókhoz és az atlétákhoz hasonlóan tiszta lappal, egy új egyesületet alapítva vágjanak neki a következő szezonnak.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: vízilabda
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!