Borozós hangulatban


2017-05-27 18:46:46  | cikk: ha  | 


Borozós hangulatban főképe

Gondűző borocska mellett / Vígan illan életem; /Gondűző borocska mellett, / Sors, hatalmad nevetem” - írta Petőfi Sándor 1842 áprilisában Pápán. Nemzetünk egyik legismertebb és legkiemelkedőbb költője rövid élete alatt több mint ezer verset írt, ám ez jelent meg először nyomtatásban. A költemény megjelenésének 175. évfordulóján az egykori pápai diákra emlékezett a Jókai Kör. Az alkalom helyszíne a Pápai Református Gyűjtemények Könyvtára volt, ahol a Jókai Kör meghívására a Szó és Kép Színpad bemutatta Gondűző borocska mellett című előadását.

Sz. Juhász Klára elnökségi tag köszöntötte a megjelenteket

A darabot 2012-ben mutatták be először a Szó és Kép Színpad tagjai. A rendező, s egyben a főszereplő is Csukárdi Sándor, aki több mint húsz verssel idézte meg a nagy költőt. Az előadásban szerepelt még Rózsás Hajnalka, Vida Anna és Hujber András. Ez volt az első olyan bemutatójuk, melyben szerepet kapott a néptánc, ez aztán később még visszatérő elem lett. A Gondűző borocska mellett cím magáért beszél, a versfolyamban hangsúlyos szerepet kap a bor, az a finom nedű, amit már pápai diákként is nagyra értékelt a költő. Diáktársaival főként a Hódoska kocsmába jártak, bár ez tilos volt a kollégistáknak, de a fiatalok leleményesek voltak már 1842-ben is.

"Kocsmárosné, hej hol termett a bora?"

Csukárdi Sándor elmondta, hogy nagy tisztelője a költőnek, épp ezért állította össze négy évvel ezelőtt ezt a műsort, 2014-ben pedig a Petőfi Sándor: Ki vagyok én? című verses, táncos, zenés előadást mutatták be a közönségnek. A rendező úgy érzi, hogy a komédiás lelkület összekapcsolja őt a költővel. Bár az írás is lehetne közös pont, de Csukárdi Sándor főként novellákkal lép az olvasók elé. Ezek közül kettő olvasható lesz a hamarosan megjelenő Születés című kötetben, valamint az AKÍK (Alkotók, Költők, Írók Klubja) által kiírt "Mindent lehet, de csak a jót szabad" alkotói pályázaton próza kategóriában Credo, Quia Absurdum című novellájával 114 pályamű közül a III. díjat ítélte neki a szakmai zsűri.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!