Munkagépek az agrárexpón


2017-05-21 17:07:16  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Munkagépek az agrárexpón főképe
Az idei agrárexpón is a mezőgazdasági gépek bemutatója volt az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb program. Szombaton és vasárnap több cég megjelent a nagy bemutatótéren az általa forgalmazott különféle masinákkal, hogy azokat működés közben is szemügyre vehesse a közönség.
A 2017-es expó gépkiállítói díját a Contstar Kft.-t kapta. Szimeiszter Mihály, a vállalkozás pápai telephelyének vezetője elmondta, természetesen nagy örömmel fogadták az elismerést. Cégük 2008 óta van jelen a városban, és mindig részt vesznek a nagy múltú Pápai Agrárexpón – mind a gépkiállításon, mind a gépbemutatókon. A mostani rendezvényre egy újdonsággal is készültek, ugyanis egy új rakodógépet itt mutattak be először a közönségnek.
– Csakis elismeréssel szólhatok a 21. Pápai Agrárexpó színvonaláról és látogatottságáról. Szombaton rengetegen kilátogattak a rendezvényre, biztosan jóval többen voltak, mint tavaly, pedig akkor is szép számú közönséget vonzott ez a nívós esemény. Nem kérdés, hogy jövőre is jelen leszünk az expón – nyilatkozta Szimeiszter Mihály.
Kérdésünkre megjegyezte, az agrárexpóra elsősorban az érdeklődés, a közvetlen tájékozódás és az információgyűjtés céljából érkeznek a gazdálkodók, tehát nem az a jellemző, hogy itt köttetnek az üzletek, habár konkrét vásárlásra is mindig van példa. A telephelyvezető kifejtette, a gazdák igényei mentén változnak, fejlődnek a mezőgazdasági gépek, leginkább a könnyen kezelhető, tartós masinákat keresik. Tapasztalataik szerint a jól bevált MTZ, illetve Same traktorok a legnépszerűbbek, egyébként a munkagépek terén rendkívül széles a paletta. Szimeiszter Mihály meglátása szerint eléggé megoszlik a piac, nagy különbségek vannak mind az ár, mind pedig a minőség tekintetében. Sokan kifejezetten az olcsóbb gépeket keresik, de a drágábbak is jól fogynak. A különbségekre kitérve úgy fogalmazott, például egy magasabb árfekvésű traktor korszerűbb, megbízhatóbb, mint a kevesebbe kerülő társai, de strapabírás tekintetében nem biztos, hogy van különbség köztük.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!