Mozart - Rákász Gergely koncertje


2017-05-19 20:22:04  | cikk: ha  | 


Mozart - Rákász Gergely koncertje főképe

15 évesen adta első koncertjét, azóta pedig már sok száz hangversenyen állt a közönség elé itthon és külföldön is. Új műfajt teremtett a komolyzenei előadások terén, hisz virtuóz orgonajátéka mellett zenetörténeti anekdotákkal, érdekes történetekkel hozza közelebb közönségéhez a nagy zeneszerzőket és azok műveit. Nem titkolt célja, hogy így népszerűsítse a klasszikus zenét, hisz - mint mondta - az ember jobbá válik, ha szépség veszi körül, s a komolyzene is egy az élet szépségei közül.

Mozart-koncertjét a zeneszerző születésének 260. évfordulója előtt tisztelegve állította össze. A hangversenyen megelevenedik Mozart vidám, szertelen, és zseniális világa. A műsor vendége volt még a nagy kortárs Beethoven és Bach, aki Mozart szerint az egyetlen, akitől végre lehet tanulni valamit. Amadeus  igyekezett hatást gyakorolni a világra, hogy megtörténjen a spirituális alkímia, az emberi nemesedés. A koncert műsora is ezt a gondolatmenetet követte. Az ódon beavatási rítus három lépcsőjén kalauzolta végig a résztvevőket, melyek a Szépség, a Bölcsesség és az Erő: Mozart, Bach és Beethoven.
A koncert helyszíne a református templom volt

Rákász Gergely koncertjeire készülve mindig próbálja megismerni a zeneszerzőket, hisz mint mondja, pillanatnyi hangulatuk, szellemi nagyságuk ott van kódolva a kottákban. Szerinte Mozart, ha ma élne, igazi celeb lenne és élvezné. Bulizós, laza típus, rendetlen zseni, a társaság középpontja. Bach ezzel szemben pontos, rendes, nagy teherbírású, precíz lakótárs lenne. Muzsikája is ilyen, Rákász Gregely számára egy nehéz nap után Bach zenéje jelenti a kikapcsolódást, "átgereblyézi", rendbe teszi a gondolatait. Beethoven megküzd a jó darabért áthúz, javít, tépelődik. - Szóval ilyenek ők, a nagy alkotók Rákász Gergely szemüvegén keresztül, s ilyennek látta őket a pápai közönség is, aki a koncert után barátként vihette haza magával a komolyzene nagy alakjait.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!