A Kilencedik utcában folytatódik a járdafelújítás


2017-05-05 18:36:27  | cikk: HuHa  | 


A Kilencedik utcában folytatódik a járdafelújítás főképe
Újabb járdafelújítási projekt indul a Tókertben hétfőn. Az Eszterházy Ferenc Terv keretében – az önkormányzat saját finanszírozásából - megvalósuló beruházás az utca teljes hosszát és mindkét oldalát érinti, ott ahol korábban is volt járda. A 13 millió forintot meghaladó költségvetésű munkálatokról a városvezető és a kivitelező cég vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit.

A Kilencedik utcai járdára bizony ráfér a felújítás

Áldozó Tamás polgármester felidézte, 2014-ben arról beszéltek, hogy évente 100 millió forintot szeretnének járdák felújítására költeni. 2015-ben ezt az összeget jóval meg is haladta a fejlesztések értéke, 2016-ban pedig valamennyi városi beruházással csak megközelíteni tudták a 100 millió forintot. Az idei évben az látszik, hogy elérhetik ezt az értékű fejlesztést azokkal a járdaépítésekkel, amik az útrekonstrukciókhoz kapcsolódnak.

A most kezdődő Kilencedik utcai járdafelújítás az első az idén.
-Ha a Kilencedik utcai járda elkészül, a felújított tókerti járdák hálózata egy újabb elemmel bővül – mondta el a városvezető, hozzátéve 2015-től idáig 16 járdát újítottak fel, ezek közül négy a Tókertben található, de a Téglagyári út környékén, a Bocsor utca környékén, a Kmetty és Czuczor utcában, valamint Kéttornyúlakon is újultak meg gyalogosfelületek.

A Nagyváradi utcaival megegyező lesz a járda a Kilencedik utcában is

A Kilencedik utcában nagyon rossz minőségű aszfaltborítású járda van mindkét oldalon, őszre azonban szép kivitelű, jó minőségű felület áll majd a járókelők rendelkezésére, olyan, mint ami a városban már másutt is látható – tudtuk meg Rádi Róberttől, a kivitelező Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetőjétől.
-A felújítandó járda hossza 741 méter, felülete 889 négyzetméter. Ugyanazzal a kővel, kőminőséggel dolgozunk, mint korábban és a tavalyihoz hasonló módon az utca két oldalán párhuzamosan halad majd a munka – közölte. Az ügyvezető hozzátette, a technológia is megegyezik a korábbiakkal, tehát a régi burkolat felbontását követően új ágyazatot készítenek, és abba rakják a szürke és antracit burkolóköveket.

A munkálatok május 8-án, hétfőn indulnak, a befejezés végső határideje október 31., figyelembe véve, hogy időközben a társaságnak más helyszínen is lehetnek munkái az önkormányzat megbízásából.

A sajtótájékoztatón a polgármester arról is szólt, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen döntöttek arról a Belügyminisztériumhoz benyújtandó pályázatról, mely lehetővé tenné a járdaépítést a Rozmaring utcában. A pályázatot az év második felében bírálják el.

Képek:


Címkék: járdafelújítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!