Köszönet a ballagó osztályfőnököknek


2017-05-03 20:55:10  | cikk: HuHa  | 


Köszönet a ballagó osztályfőnököknek főképe
Hat középiskola 572 végzős diákját ünnepli a város szombaton, osztályfőnökeiket ma délután köszöntötte a város nevében Áldozó Tamás polgármester a Városházán. A ballagtató osztályfőnökök fogadása hagyományos része a végzősök búcsúztatásának, a pedagógusoknak és igazgatóknak ez alkalommal mond köszönetet a városvezető. Mint fogalmazott, a pápaiak nevében köszöni az elmúlt évek munkáját és sok erőt, egészséget kívánt hivatásuk folytatásához.
-Most valakiknek elengedik a kezét, de lehet, már szeptemberben ott lesz a sok új kéz, a sok gardírozásra váró fiatal, akik szintén arra várnak, hogy elindítsák őket azon az úton, ami aztán néhány év múlva őket is a szabadtéri színpadra vezeti – mondta.

Áldozó Tamás polgármester a város nevében mondott köszönetet

A polgármester megemlítette személyes érintettségét is az idei ballagás kapcsán, hiszen fia is elért az életnek ehhez az állomásához és felidézte a pápai városi ballagások felejthetetlen emlékét.
-Akik pápai diákként valamikor részt vettek a városi ballagáson, bizonyára megerősítik, addigi életüknek egyik legszebb pillanata volt, amikor ott ülhettek a szabadtéri színpadon és az ünnepség végén visszamentek a családjukhoz. Az volt az a pillanat, amikor igazán megérezhették, hogy most valami nagyon megváltozik, az volt az az ünnep, ami igazán róluk szólt. Azt gondolom, a mostani diákok is nagyon készülnek arra, hogy szombaton ott legyenek a búcsúzás helyszínén – mondta, hozzátéve, kívánja, hogy a ballagók legyenek részesei ennek az élménynek.
-Önöknek azt kívánom, nézzenek végig a ballagó diákokon és biztosan nagyon sok emlék fog előkerülni. Emlék az első pillanatokról, amikor meglátták először azt a fiút és lányt, és arról, hogy az út, amit bejártak ebben a néhány évben, honnan hová vezette el őket. Legyenek büszkék arra, hogy ezen az úton a család mellett önök voltak azok, akik eligazították a fiatalokat - szólt a végzős osztályok osztályfőnökeihez a polgármester. Kiemelte, hinni kell abban, hogy jó irányba igazították őket, és azt kívánta, legyen szerencséjük ahhoz, hogy ezeknek a fiataloknak az útját következő években is követni tudják.
-Legyenek részesei azoknak a sikereknek, amit ezek a fiatalok el fognak érni, vezesse őket bárhová az élet – fogalmazott.

Hat középiskola 25 végzős osztályt búcsúztat

Unger Tamás alpolgármester pohárköszöntőjében pedagógusi, iskolaigazgatói emlékeit idézte, megemlítve nemcsak a ballagás, hanem az előtte és utána lévő időszak is sok izgalmat, munkát jelent a pedagógusok számára.
-Maradjon meg ez az izgalom a következő hetekben és kívánom, hogy minden gördülékenyen menjen a tanév végén és a sikeres tanévzárás után kellemesen teljen a pihenés – fogalmazta meg.

Somogyi Katalin, a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium 12.a osztályának osztályfőnöke nehéz szívvel búcsúzik diákjaitól.
-Nagyon jóravaló, jószívű, kedves csapatot alkottak, ritka az ilyen társaság, akik ennyire kedvesek, barátságosak és udvariasak. De eljött az idő és el kell engedni a kezüket, fájó szívvel, de annak örömével, hogy új életet fognak kezdeni – mondta a tanárnő, aki a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakon tanuló 24 végzős diákjától búcsúzik szombaton.
-Igazi tündérbogyók és nagyon drukkolok nekik – tette még hozzá a mindig mosolygós pedagógus, aki úgy érzi, kölcsönös szeretet, tisztelet és bizalom alakult ki osztályával.

Somogyi Katalin tanárnő (jobbra) fájó szívvel engedi el végzős diákjai kezét

Szombaton az oktatási intézményekben tartott ballagási ünnepség után a város valamennyi végzőse a hagyományokhoz hűen a szabadtéri színpadon búcsúzik középiskolás éveitől és osztályfőnökétől.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!