Továbbtanuló növendékek hangversenye az Allegroban


2017-04-29 19:30:47  | cikk: Babos Petra  | 


Továbbtanuló növendékek hangversenye az Allegroban főképe
Az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény azért jött létre 1999-ben, hogy a vidéki gyermekek is hozzájussanak a számukra egyébként nagyon nehezen elérhető művészeti képzéshez, hiszen a környékbeli művészeti iskolák nem tudták felvállalni ezt a feladatot. Az iskola küldetése a Pápa környéki falvak esélyegyenlőségének segítése, a falusi gyermekek hátrányainak kompenzálása, tehetségek felkutatása. Tanáraik a kistelepülésekre kijárva végzik a munkát. Azóta 26 telephellyel működnek a környéken, amiből az iskolabezárások miatt jelenleg 22 működik.
Az iskola első ízben és hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a továbbtanulók hangversenyét, melynek az Immánuel Közösségi Ház adott otthont.
Hegedűsné Szabó Éva igazgatóhelyettes hírportálunknak elmondta, nagy örömükre „beértek” az almák, megpirosodtak a valamikor elvetett kis magocskákból, mára már szinte művészek lettek.
-Csodálatos érzés, amikor egy tanár a növendékét zenei pályára tudja küldeni és ott követi a munkáját. A növendék egyike sem pápai, mindannyian az Allegro telephelyein tanultak. Iskolánk pedagógiai programjának megfelelően célul tűzte ki, hogy az alapfokú művészetoktatás keretében a tehetséges tanulókat felkészítse és irányítsa a művészeti pályára, illetve a tanulók számára biztosítsa készségeik, képességeik kibontakoztatását – mondta az igazgatóhelyettes, aki egyúttal gratulált az est minden fellépőjének.
Karcsai Mirtill a csóti iskolába járt hét éves kora óta. Tanárnője inspirációjára lépett zenei pályára, amit a mai napig nem bánt meg.
Karcsai Mirtill
-Nagyon szerettem az Allegroba járni. A tanáraim sokat segítettek abban, hogy felvételizni tudjak a szombathelyi iskolába, megadtak minden alapot és lehetőséget erre. Mindig örömmel emlékszem vissza az itt töltött évekre, sokat köszönhetek nekik, amiért hálás vagyok a mai napig. Az Allegro után a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumba tanultam, ahol idén érettségizem. Utána pedig Pozsonyban, a Zeneművészeti Főiskolán tanulok tovább legnagyobb örömömre. A jövőben fuvolaművész szeretnék lenni, zenekarban játszani és esetleg oktatni is – mesélte mosolyogva a fiatal lány.
A zenei élmény mellett kiállítás is várta az érdeklődőket, hiszen három tanuló is bemutatta alkotásait. Az intézményben 2005 óta működik képzőművészeti tagozat is. Most Katona György festőművész tanítványai állították ki képeiket.
A koncertet a közönség vastapssal jutalmazta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!