Beszámolók és tájékoztatók a részönkormányzati üléseken


2017-04-27 23:02:51  | cikk: Babos Petra  | 


Beszámolók és tájékoztatók a részönkormányzati üléseken főképe
A Pápa Város Képviselőtestületének pénteki ülése előtt mindhárom Pápához csatolt településen ülést tartottak a részönkormányzatok. Borsosgyőrött, Tapolcafőn és Kéttornyúlakon szerda délután tanácskoztak a képviselők.
Az első napirendi pontban elfogadták a közbiztonság helyzetéről szóló beszámolókat. Pápa-Kéttornyúlakon és Pápa-Borosgyőrött a tavalyi évben nem volt bűncselekmény, míg Pápa-Tapolcafőn 2016-ban négy bűncselekmény történt.
A borsosgyőri testület
Máté István elnök elmondta, nagy örömükre nem történt bűnözés, remélik, ez így is marad a jövőben. Sajnálatos viszont, hogy a településen még mindig sokan átszáguldanak, remélik, a későbbiekben erre is megoldást találhatnak majd. Máté István kiemelte, rendkívül jó kapcsolatot ápol a körzeti megbízottakkal. Végül köszönetét fejezte ki a körzeti megbízottnak, Németh Zoltán rendőr főtörzsőrmesternek a munkájáért.
Zsegraics Gyula elnök elmondta, az idei évben is támogatják a sportkört és a kultúrházat, amire már elkülönítették a kívánt pénzösszeget, a többiek pedig idén feladatokra kapnak majd támogatást. Szalainé Tihanyi Andrea, az ESZI intézményvezetője bemutatta Müller Bernadettet, aki a hatósági csoport szakmai vezetője, valamint Császárné Mihály Juliannát, aki a család és gyermekjóléti szolgálat szakmai vezetője, majd Müller Bernadett számolt be az önkormányzat gyermekjóléti gyermekvédelmi feladatainak ellátásról. Mint mondta, a gyermekjóléti szolgáltatás a 2016.évi forgalmi adatok alapján 3300 igénybe vevővel állt kapcsolatban. A szolgáltatás szerves része az adománykezelés. 2016-ban a schwetzingeni Vöröskereszt ruhaadománnyal, a Teuton Lovagrend bébiétellel támogatta a szolgálatot.
Müller Bernadett
Az adományokból 548 fő részesült a ruházatot tartalmazó természetbeni juttatásban.
A tapolcafői ülésen szó esett a polgárőrség munkájáról is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!