Együttesek a fesztiválról


2010-04-25 11:15:15  | cikk: Tóth Tamara  | 


Tizennyolc együttes mutatta be tudását az idei ifjúsági néptánctalálkozón.  Közel hétszáz fiatal táncos érkezett városunkba a két napos, remek hangulatú rendezvényre. Szarka Zsolt, a békéscsabai Bartók Szakközépiskola művészeti vezetője kérdésünkre elmondta, 32 gyermekkel jöttek városunkba. 10 éve alakult a Bartók iskolában egy néptánc tagozat, akkor indult a középfokú néptánc képzés, idén ünneplik jubileumukat.

 - Szűkebb hazánk környékéről, a Békés megyei Elekieknek a táncából egy karácsonyi népszokást, a „turkajárást” hoztuk el, illetve egy erdélyi verbunk-legényest, Kalotaszegről egy híres zenész táncából építkezve, valamint utolsó záró számként egy szatmárit, Nagyacsád falunak a táncait felölelve. Leginkább szólista versenyeken, szakközepes szólista versenyeken szoktunk bizonyítani, így együtt most vagyunk először, ennek a csoportnak ez volt az első fesztivál fellépése.

Szarka Zsolt nem először jár Pápán, ismeri ezt a fesztivált, úgy fogalmazott: nagyon remek hangulata van a városnak, melyre kicsit irigykedve néznek. A fiatalok nagyon szépnek találnak mindent, szerintük Pápa lenyűgöző, barátságos helynek tűnik első benyomásra.

A jászberényi Dudás Dániel, a Jászság Népiegyüttes táncvezetője, s egyben a Jártató Ifjúsági Táncegyüttes művészeti vezetője az összes fesztiválon részt vett még az előző generációkkal. Magyarországi táncot hoztak Bodrogközből, két falu, Suberecki és Dámóci táncát illetve Erdélyből Vajdaszentiványi táncokat.

- Pápa nagyon kedves és jó hangulatú város, maga az egész fogadtatás bensőséges és baráti volt. A fesztivál hangulata is nagyon jó, mi sok helyen járunk az országban, itt mindig nagyon profi a szervezés, az ország krémje van itt és nagyon örülünk ennek - mondta az együttesvezető.

A Jászság Együttes nagy múltú, 1971-es alapítású, az Ifjúsági Táncegyüttese 1995-ben jött létre hivatalosan, de a Jártató Táncegyüttes névre hallgató csoport 2004-ben alakult, ők az utánpótlás csoportja a felnőtt együttesnek. Tavaly részt vettek a nyíregyházi ifjúsági néptánc találkozón, ott első helyezést ért el a Jászság, de szerepeltek már a Néptáncantológián is. Most 40 fővel érkeztek Pápára.

Gyednár László, a fóti Népművészeti Szakközépiskola egyik osztályát kísérte el a fesztiválra.

- Azért vagyunk egy kicsit Jolly Joker helyzetben, mert mi nem csoport vagyunk, hanem egy szakképző iskola, nálunk a táncot, mint szakmát tanulják a fiatalok párhuzamos képzési rendszerben.

Az iskola több mint 15 éve működik, az első volt az országban, amely felkínálta a fiataloknak, hogy a néptáncot a közismereti tárgyak mellett lehessen tanulni. Szoborvidéki lánycsúfolót és egy mékelyléki román táncot hoztak a fesztiválra. Az osztály 19 főből áll, negyedikes végzősök, egy hét múlva ballagnak és érettségiznek. Megfordultak már több fesztiválon és rendszeresen szerepelnek tanulmányi- és szóló versenyeken is.

- Ez az osztály először jár Pápán, nagyon tetszik nekik a város, nagyon jó hangulata van, irigylik a szép zöld területeket, a nagy parkokat, azt mondták, hogy nagyon jókat lehet romantikázni a táncok után - tette hozzá mosolyogva Gyednár László.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!