Angol és német nyelvi verseny az Erkelben


2017-04-26 11:02:02  | cikk: Babos Petra  | 


Angol és német nyelvi verseny az Erkelben főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tizenegyedik éve szervezi meg írásbeli és szóbeli fordulóból álló angol és német nyelvi versenyét a város és környéke 7. és 8. osztályosai számára. Nagyné Váradi Izabella, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője elmondta, a szóbeli versenyt márciusban tartották, tegnap pedig az írásbeli fordulót rendezték az intézményben, melyen 31 diák mérte össze nyelvi tudását a város és a környék kilenc intézményéből.
A megmérettetést két kategóriában hirdették meg, a nyelvet alapóraszámban, vagyis heti három órában tanuló diákok, illetve az emelt óraszámban nyelvet tanulók részére. Az idei évben bebizonyosodott, hogy az angol nyelv a népszerűbb a diákok körében, hiszen ők sokkal többen neveztek a megmérettetésre.
-Az írásbelin a feladatok nyelvhelyességre épültek. A szóbeli forduló hasonló a nyelvvizsgához, először hallott szövegértés várt a diákokra, majd két-két tagú zsűri előtt a megadott témakörökről, így a családról, a napirendről, az iskoláról, a szabadidőről, a táplálkozásról feltett kérdésekre válaszoltak – mondta a szervező, aki hozzátette, a zsűrit gyakorló és nyugdíjas pedagógusok alkották.

A szóbeli és az írásbeli versenyen elért pontszámok alapján hirdettek eredményt. A legjobbak oklevélben és értékes könyvutalványban részesültek.

Képek:

ANGOL

7. évfolyam I. kategória: 1. Orbán Laura (Erkel), 2. Udvardy Kata (Erkel), 3. Barta Boglárka (Erkel), felkészítő Gyimóthy Enikő és Szakácsné Kokas Judit

8. évfolyam I. kategória: 1. Medzibrodszky Milán (Tarczy), 2. Tóth Anna Petra (Erkel), felkészítő Gyimóthy Enikő és Bertalan Ágnes, 3. Horváth Dániel (Szent István)

8. évfolyam II. kategória: 1. Szalay Violetta (Tarczy), 2. Horváth Evelin Nóra (Tarczy), 3. Horváth Luca Ágnes (Türr)



NÉMET

7. évfolyam I. kategória: 1. Nagy Sarolta (Erkel), 2. Polgárdi Hanna (Erkel), felkészítőjük Németh Zoltánné, 3. Bogdán Ibolya (Szent István)

7. évfolyam II. kategória: 1. Lőke Eszter (Munkácsy)
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!