Az ország harmadik kedvenc osztálya az Erkel iskola 3. z osztálya


2017-04-25 20:15:11  | cikk: Babos Petra  | 


Az ország harmadik kedvenc osztálya az Erkel iskola 3. z osztálya főképe
Az NLCafé internetes portál nemrégiben meghirdette a Keressük az ország kedvenc általános iskolai osztályát! elnevezésű felhívását, melyre több mint száz osztály jelentkezett. Közülük tíz osztály választottak ki, ahová az NLCafé munkatársai ellátogattak, s interjút készítettek színes fotókkal, bemutatva egy-egy osztályközösséget. Ezután a közönség szavazhatott a kedvenc osztályra.
Kindertné Surányi Lívia tanítónő ezúton is köszönetét fejezte ki minden barátnak, ismerősnek és ismeretlennek, akik az Erkel iskola 3. z osztályára szavaztak. Külön köszönetét fejezte ki Áldozó Tamás polgármesternek, valamint a helyi sajtónak, akik arra bíztattak a lakosságot, hogy szavazzanak az erkeles kisdiákokra.
A szavazás összesítése után első helyezett lett a Pető Intézet 3. a osztálya, akik öt főből álló kisközösséget alkotnak. Kinderné Surányi Lívia elmondta, szerinte nagyon jó helyre került a nyeremény, gratulálnak a gyerekeknek, s remélik, egy szép kiránduláson vehetnek majd részt.
Természetesen az erkeles diákok sem maradtak jutalom nélkül, hiszen ők lettek a harmadik legkedvesebb osztálya az országnak. Ők oklevélben, könyvjutalomban és társasjátékokban részesültek.
A tanítónő hozzáfűzte, nagyon büszkék az eredményre, hiszen ezzel megint bebizonyosodott, hogy ha az emberek összefognak egy nemes célért, akkor az mindig célba is ér.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!