A Szélkiáltó zárta az idei sorozatot


2017-04-22 17:51:17  | cikk: ha  | 


A Szélkiáltó zárta az idei sorozatot főképe

A Türr István Gimnázium és Kollégium, a Petőfi Sándor Gimnázium diákjai, a közgázosok és az általános iskolások vehettek részt az Ifjúsági Filharmónia koncertsorozatán, melynek ebben a tanévben is a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme adott otthont. A bérlet első alkalmán a pécsi Harmónia Fúvósötös lépett fel Táncok a zenében című előadásával. A zenészeket két táncospár is kiegészítette, a veszprémi Winner Versenytánc Egyesület tagjai. A sorozat második vendége ebben az évadban a Savaria Szimfonikus Zenekar volt. A szombathelyi zenészek pápai koncertjükön világkörüli útra indultak a fiatalokkal: felcsendült többek közt a Török induló, részlet az Újvilág szimfóniából, a Kínai tánc a Diótörőből. A diákokat ritmikus feladatokkal vonták be a koncertbe, részesei lehettek a közös zenélés élményének. A bérletsorozat záróalkalma pedig a Szélkiáltó együttes koncertje volt.

Zenei stílusokon, korokon át kalauzolták a diákokat az énekelt versek segítségével

A pécsi zenekar nevét József Attila Szélkiáltó madár című verse ihlette. A hagyomány szerint akkor kiált a madár, ha baj van, s az együttes is úgy gondolta, hogy ők aktuálisan megéneklik a problémákat. Aztán irányt váltottak és a megzenésített versek felé fordultak, mesélte Lakner Tamás, a zenekar tagja. A Liszt-díjas karnagy, gitárművész, hegedűművész volt a koncert moderátora, a vers és a dallam kapcsolatát mutatták meg, évszázadokon átívelve. Volt históriás ének, de rock és blues is. Lakner Tamás elmondta, hogy az általános iskolás korosztályt könnyebb bevonni az ifjúsági filharmónia bérletsorozatra jellemző interaktív feladatokba, a középiskolások már passzívabbak. Mindazonáltal a ritmus a koncert előrehaladtával életkorra való tekintet nélkül hat, tette hozzá.

A petőfisek meglepetéssel készültek a koncertre

A pápai koncerten igazi meglepetés is várta a Szélkiáltó zenekart, hisz a petőfis diákok a Szelet kiabálunk című kánont énekelték a muzsikusoknak. A petőfisek ének tanára, Nagy Dóra kedveskedett ezzel egykori tanárának, Lakner Tamásnak.

Az ifjúsági filharmónia bérletsorozat koncertjein közel 1400 diák vett részt alkalmanként, mondta Szanyiné Csepregi Ilona művelődésszervező, majd hozzátette, hogy a következő tanévben is hasonlóan színvonalas zenei élmény kínálnak a diákoknak, várják az iskolák jelentkezését.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!