Vereséggel búcsúztak a hazai pályától


2017-04-20 13:20:30  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Vereséggel búcsúztak a hazai pályától főképe
A serdülő kézilabda bajnokság rájátszásnak utolsó hazai mérkőzését játszotta a Bakonyerdő Pápa. Kapcsándi Zsolt fiatal tanítványai a csoportot vezető Balatonfüred II. ellen búcsúztak a hazai közönségtől. Ahogy az egész szezonban, úgy ezen a meccsen sem a mieink számítottak esélyesnek, hiszen az alapszakasz során kétszer és a rájátszás odavágóján is a Balaton-partiak nyertek. A papírforma ezúttal is beigazolódott, a rövid, mindössze egy cserejátékossal felálló pápaiak 19 gólos vereséget szenvedtek. Kapcsándi Zsolt, a Bakonyerdő edzője szerint jelen pillanatban nincs egy szinten a két együttes, így ilyen arányban is megérdemelten nyertek Lelkes Gábor tanítványai.
- Egyelőre más kategóriát képvisel a Balatonfüred, megérdemelten nyertek. Sajnos iskola és családi elfoglaltságok miatt kevesen álltak ma rendelkezésemre. Az idei évünk - ahogy már a srácoknak is mondtam - abszolút tanulóév, magasabban jegyzett ellenfelek ellen viszont értékes tapasztalatokat szerezhettünk, támogatóink segítségével egy sokra hivatott csapatot építettünk, melyet igyekszünk a nyáron új játékosokkal felduzzasztani. Nem szabad elfelejteni, hogy egy kivételtől eltekintve ez a társaság jövőre együtt marad, biztos vagyok benne, hogy ennek az alapozó szezonnak a későbbiekben meglesz a gyümölcse.

Bakonyerdő Pápa – Balatonfüred II. 11-30 (6-17)

A bajnokság május 3-án Ajkán zárul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!