Az utcán táncoltak


2010-04-25 10:56:12  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Babos Petra  | 


Az utcán táncoltak főképe
Tegnap 10 óra 30 perckor indultak a Jókai Mór Művelődési Központtól a Fő téren, a Kossuth utcán át a református templomig a IX. Országos Ifjúsági Néptánctalálkozón résztvevő együttesek. A felvonulás alatt a táncosok végig énekeltek, a Fő téren és a Kossuth utcán pedig megálltak egy rövid táncot lejteni a sétálók nagy örömére és csodálkozására. 11 órától a református templomban „a muzsikus család” Pál Lajos és Pál Katalin tartott előadást a fiataloknak önmagukról, családjukról. Pál Lajos és Pál Katalin Kárpátalján, a máramarosi hegyek lábánál fekvő Viskről érkeztek Magyarországra 10 évvel ezelőtt. Mint mondják felmenőik között nem igazán volt zenész a családban, ennek ellenére mindketten zenetanárok lettek.

- Annak idején az 50’-es években még nem volt zeneiskola, s a faluban István fiam keresztapjának, Gábornak volt köszönhető a zenei nevelés. Otthon tanítgatta a falusi gyerekeket, még valamikor én is nála kezdtem el harmonikázni. Innen indult a családunk. S bár a szüleink nem voltak zeneértő emberek, nagyon szerették a zenét, s nekünk szerencsénk volt, hogy egy olyan természetes közegben nőttünk fel, ahol szokás volt a bálba járás, a közös családi éneklés - mondta Pál Katalin.

Pálék felfigyeltek rá, hogy a magyar gyerekek a klasszikus zene mellett igénylik a népzenét is, és állítják, a kettő összefügg egymással. Mindig arra törekedtek a zeneiskolában is, hogy a klasszikus zene tanulása mellett a gyerekek nyissanak a néptánc, a népzene felé. Pál Lajos évekig a Kijevi Operaház karmestereként dolgozott, népzenét gyűjtött Kárpátalján, illetve szülőfalujában, lakodalmakban muzsikált.

- Lengyel Sándor azt mondta, hogy Magyarországon meg kell csókolni a kezét annak, aki fizikai munkát végez. Én megcsókolnám mindenkinek a lábát, aki néptáncot tanul, felvállalja és szívből csinálja. Nekem nagy szerencsém van, mert láthatom azt, hogyan válnak a „kétballábas” gyerekekből felnőtt, nagy táncos, épkézláb emberekké a szemem láttára. Ezt én maximálisan értékelem és tisztelem - mondta Pál Lajos.

A házaspár előadása inkább egy nagy családi mesére hasonlított. Pál Lajos elmondta azt is, ők felvállalják, hogy mindenre tanítják a gyerekeket, nemcsak klasszikus zenére, hanem népzenére is.

- Reggel 7 órakor muzsikálni szoktam Püspökhatvanban a gyerekeknek, tehát népzenét hallva jönnek reggel a fiatalok az iskolába. Úgy indul a nap, hogy már valamit tettünk. Délután a rendes kötelező órák és este pedig zenekar muzsikál ingyen élőben a próbákon- mondta Pál Lajos.

Pál Lajos és Pál Katalin talán leghíresebb gyermeke, Pál István "Szalonna" napjaink egyik legkiválóbb magyar prímása s az egyik legtöbbet foglalkoztatott népzenész, aki számtalan formációban muzsikál. A fiatal hegedűst 1999-ben a Népművészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki. Blaskó Csabától és Kálmán Pétertől erdélyi népzenét kezdett tanulni, majd tercprímásként csatlakozott a Galga zenekarhoz. Néhány évvel később a kárpát-medencei, szláv, cigány és zsidó zenét is játszó Fonó Zenekar tagja lett. A muzsikálás mellett népzenegyűjtéssel foglalkozott erdélyi és kárpátaljai területeken, valamint gyökereinek köszönhetően a tanítás is egyre fontosabb részét képezte életének. Ma már az ország szinte valamennyi tájáról vannak tanítványai. Évek óta a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímásaként dolgozik, de emellett számtalan formációban láthatja, hallhatja a népzenét és világzenét kedvelő közönség. Állandó vendége többek között a cimbalmos Unger Balázs vezette CimbaliBand fellépéseinek.

57 diákot tanítanak zongorázni, harmonikázni, zenekari zenére, emellett két kórust vezetnek, a Pro Musica Kórust és a Tücsök zenekart valamint a Hatvan Bandát. Sok helyen megfordultak már a világban. Eljutottak Amerikába is, New Yorkba, Detroitba, itthon pedig gyakran szerepelnek Miskolcon, Szarvason, Gödöllőn, és Veresegyházán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!