Minden pápai álláskereső találhatna munkát


2017-04-11 20:29:40  | cikk: pi-pa  | fotó: Babos Petra  | 


Minden pápai álláskereső találhatna munkát főképe
Ma délelőtt, néhány perccel kilenc óra után a Városi Sportcsarnokban nyitotta meg kapuit a Veszprém Megyei Kormányhivatal pápai állásbörzéje, melyen 38 munkáltató száznál több munkakörben közel 720 álláskínálattal várta az álláskeresőket. A rendezvény ideje alatt a sportcsarnok emeleti termében végzős középiskolások kaptak pályaválasztással kapcsolatos tanácsokat, illetve tájékoztatót hallhattak az elhelyezkedésüket segítő támogatási lehetőségekről is.
A kapunyitást követően azonnal hatalmas sor alakult ki annál az asztalnál, ahol az álláskeresők a börzén való megjelenésüket igazoló pecsétet kaphatták. Ezt látva dr. Áldozó Tamás polgármester megnyitó beszéde elején így fogalmazott: „-Úgy látom, sokan vannak, akik már az egész ajánlatot tanulmányozták, és eldöntötték, hogy nekik itt ma nincs esélyük, és máris sorban állnak pecsételni.” Majd hangsúlyozta, ennek egyszer és mindenkorra véget kellene vetni, hiszen a börzén háromféle álláskereső jelent meg. Megjelent, akinek esze ágában sincs dolgozni. Az lenne a helyes, ha ő kilépne a rendszerből és helyet adna annak, akinek valódi szándéka, akarata van arra, hogy munkából éljen meg. Van egy másik kategória, akinek van munkahelye, csak nincs bejelentve. Neki azt javasolta a polgármester, hogy gondolja végig alaposan, mert lehet, hogy rövid távon előnyökkel jár, de hosszútávon, amikor majd táppénzre kell mennie, amikor majd szabadságra szeretne menni, vagy ha a nyugdíját megállapítják, szomorú lesz a helyzet, amivel szembesülni fog. És ezután következik az az állapot, amikor az ő ellátását azoknak kell megfizetni, akik úgy gondolták, hogy fontos, hogy munkából tartsák el a családjukat. És megjelentek azok is, akik azért jöttek, mert dolgozni szeretnének. Nekik dr. Áldozó Tamás azt kívánta, hogy mindannyian kapjanak esélyt arra, hogy munkahelyük legyen, hogy munkából tudják eltartani a családjukat, éljék meg azt, hogy milyen reggelente munkába menni, majd onnan hazamenni, és éljék meg azt, hogy ezzel milyen példát tudnak mutatni gyermekeiknek, családjuknak. A polgármester hangsúlyozta, ma Pápán szinte mindenkinek lehetne munkahelye, aki kitartóan és következetesen keresi azt és dolgozni szeretne.

Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott hangsúlyozta, hazánkban négymillió fő felett van a foglalkoztatotti létszám

Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott köszöntőjében hangsúlyozta, évek óta négymillió fő felett van a foglalkoztatottak száma hazánkban, megyénkben pedig 159.500 fő felett van a foglalkoztatotti létszám, és az aktívkorúak körében 4,6 százalék a nyilvántartott álláskeresők száma. Pápán még ennél is alacsonyabb, 4,5 százalékos ez a szám, ami alig több, mint ezer álláskeresőt jelent, és bőven akad munkalehetőség mindazoknak, akik dolgozni szeretnének. Takács Szabolcs hírportálunk kérdésére elmondta, dr. Áldozó Tamás egy polgármestertől elvárható módon, teljesen objektíven fogalmazott megnyitó beszédében. A kormányhivatal munkatársai is azt tapasztalják, hogy évről évre vannak, akik csak azért mennek el a hasonló rendezvényekre, hogy a foglalkoztatási osztály standján lejelentkezzenek, pedig az egész megyére jellemző, hogy valamennyi álláskereső számára lenne álláshely. Az uniós támogatással megvalósuló állásbörzék nagyon jó lehetőséget biztosítanak a munkáltatók és az álláskeresők személyes találkozására, és egy-egy hasonló rendezvényt követően láthatóan csökken a regisztrált álláskeresők száma.
A mai állásbörzén pápai és környékbeli cégek, vállalkozások rendkívül változatos álláskínálattal jelentek meg. A nagy foglalkoztatók – a Yanfeng, a honvédség és a Hirtenberger – mellett az álláskeresők többek közt a Magyar Posta, a Várkertfürdő, a Pápai Asztalos Kft, a Gallus Kft, a Taravis Kft, és a Pápai Hús Kft ajánlataival is megismerkedhettek. Az állásbörze talán legkülönlegesebb ajánlatával a Pegazus Színház érkezett, akik játékmester és szervező munkakörbe kerestek munkavállalókat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!