A plasztika megújítása - Koós László térplasztikái


2009-09-05 12:32:29  | cikk:  | 


Koós László, közel 60. térplasztikai kiállítását 2009. szeptember 4-én, pénteken 17 órakor a Jókai Mór Városi Könyvtár folyosóján nyitotta meg Kanizsai József, író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja.
Hermann István, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatójának rövid köszöntője után, Kanizsai László mondott nyitóbeszédet.
Először a művész életét vázolta fel az érdeklődő közönségnek, majd elmondta, hogy Koós Lászlót vonzzák a műemlékek itthon és külföldön, ilyenek például Zsámbék, Sopron, Simontornya és Pápa, a külföld helyszínek közül pedig Izrael és Rabac. De emellett nagyon szereti a természet is.
Munkafolyamata, munkamenete hosszas és bonyolult. Rajzból, fotóból inspirálódik, gyakran plasztilinből mintázza meg műveit, mely aztán gipsznegatívon keresztül válik kivitelezett műtárggyá. Tájélményeket örökít meg, személyes élményeit mintázza meg sajátos térplasztikáiban, melyeknél döntően fontos a három dimenzió érzékeltetése.
Munkái hagyományos értelemben nem szobrok, nem érmek, nem plakettek, hanem térplasztikák. Művei nem igazán domborművek, de ehhez a műterülethez közelítenek.

A kiállítás szeptember végéig tekinthető meg a városi könyvtárban 8 és 18 óra között.


Babos Petra


Képek:

1948. augusztus 29-én születtem Budapesten. Művészeti ismereteket autodidakta módon szereztem Somogyi-Soma László festőművész segítségével, később Kirschmayer Károly bátorításával. A nyilvánosság elé Kanizsai József költő a Magyar Kultúra Lovagja és Kőbánya díszpolgára támogatásával kerültem. Az első kiállításom egy napos bemutatkozó kiállítás volt 2000. október 26-án. Tárlataim száma már a félszázat is meghaladja. Eredeti szakmám gépésztechnikus de műszaki ismereteimet megpróbálom a művészeti alkotásokba is kamatoztatni.
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!