Holnap már hazai pályán bizonyíthat a Lombard


2010-04-23 20:07:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Holnap már hazai pályán bizonyíthat a Lombard főképe
Múlt héten a Vasas elleni mérkőzés lefújását követően lezárta négy mérkőzéses idegenbeli túráját a Lombard Pápa. Véber György csapata március 27-én, Győrött 1-1-es döntetlennel kezdte az 1 hónapnyi ”távollétet”, ezt követően a kecskeméti 2-2-es remi, a DVTK elleni súlyos 3-0-s zakó, majd az angyalföldiek ellen egy újabb 2-2-es döntetlen következett. Szombaton a Perutzban 17 órától remélhetőleg sikerül megismételni a 2009. szeptember 26-ai teljesítményt, amikor Szűcsék 1500 néző előtt 3-1-re nyertek a Bozsik-stadionban. Aktuális ellenfelünk jól szerepel a tavaszi idényben, a Morales által dirigált piros-feketék nyolc összecsapásának mérlege 3 győzelem (MTK, Újpest, DVTK), 3 döntetlen (Videoton, ETO, Kecskemét), 2 vereség (Kaposvár, Debrecen).

A mieinknek azért is hoznia kell a meccset, mivel csak ebben az esetben maradhatnának tartósan a tabella első felében. Erre hívta fel a figyelmet Véber mester is.

- Tavasszal masszív csapat benyomását keltik a kispestiek, ezen felül az eredményeik is jók. Ettől függetlenül nekünk most hazai pályán kötelező legyőzni a Honvédot, három ponttal mögöttünk állnak, és nem engedhetünk meg magunknak egy esetleges botlást, hogy utolérjenek minket. Nagyon kemény mérkőzés vár ránk, de ha olyan teljesítményt nyújt a csapatom, amit elvárok tőle, akkor nyerünk szombaton.

A várható kezdőcsapatok:

Lombard: Szűcs - Venczel, Farkas, Tóth, Mészáros - Varga, Gyömbér, Sarus - Bárányos, Bali, Abwo

Honvéd: Németh G. - Takács Á., Botis, Vukmir, Nagy Z. - Coira, Cuerda, Hajdú, Diego - Abraham, Bajner

A Soproni Liga 24. fordulójának további párosításai:

április 23. péntek

19:00 DVSC – Kaposvár

április 24. szombat

15:00 Újpest – Paks
17:00 Kecskemét – ZTE
17:30 Videoton – FTC
18:00 Győr – Nyíregyháza

április 25. vasárnap

17:30 MTK – Vasas
18:00 DVTK – Haladás

A bajnokság állása:

1. Videoton 50 pont
2. DVSC 46
3. Győr 40
4. MTK 37
5. Újpest 36
6. ZTE 36
7. Kaposvár 31
8. FTC 31
9. Lombard Pápa 29
10. Haladás 26
11. Vasas 26
12. Bp. Honvéd 26
13. Kecskemét 23
14. Paks 23
15. Nyíregyháza 19
16. DVTK 16

Képek:

nincsenek képek


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!