Szedlacsek volt a nyerőember az Ugod ellen


2017-04-08 19:39:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szedlacsek volt a nyerőember az Ugod ellen főképe
A kiesés elől menekülő Ugod ellen folytatta a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságot a Perutz FC. A tavasszal veretlen hazaiak a második pozícióból várták a kezdést, míg a vendégek egy hete a Gyulafirátót 4-2-es legyőzésével egy hét meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatnak vetettek véget és elmozdultak a kiesőhelyről. Ősszel Ugodon 8-0-ra nyertek a pápaiak, akik természetesen nemcsak emiatt számítottak a mérkőzés toronymagas esélyesének, hanem azért is, mert a vendégek két meghatározó embere, Hegyi Roland és Molnár László munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott edzője rendelkezésére állni. A sárga-kékeknél Venczel Zoltán sárga lapjai miatt nem léphetett pályára, Marton Miklós a Simon – Udvardi, Domján, Kovács, Böröczky – Somogyi, Szalai G., Horváth T., Baldauf, Szép – Szedlacsek kezdőt favorizálta. Az ötödik percben Porcelán bravúrral indult a helyzetek sora, az ugodi hálóőr Szép szabadrúgása után Böröczky csúsztatását védte bravúrral. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt, Szalai szögletét Kovács csúsztatta a hálóba 1-0. Ezután bő 25 percig semmi nem történt, a hazaiak ívelgetésekkel próbálkoztak, sok volt a pontatlanság is, ami miatt nem alakult ki veszély a vendég kapu előtt. Fél óra játék után Budavári szabadrúgása csapódott veszélyesen a hazai ötösnél, de Simon összeszedte a labdát. Hét perccel később Baldauf bal oldali beadására Szedlacsek érkezett a legjobb ütemben, akinek közelről nem volt nehéz dolga 2-0. A télen szerződtetett támadó a félidő utolsó percében aztán háromra növelte az előnyt, miután Szép szögletét a kapuba bólintotta 3-0. A második játékrész első percében Budavári eladott labdáját Baldauf tűzte rá, az ugodi kapus védeni tudott, ahogy a kipattanót is hárította, ezt Szedlacsek küldte rá. A 67. percben négyre nőtt a különbség, Somogyi remek ütemben ugratta ki a jobb oldalon a csereként pályára lépő Mészárost, aki a kimozduló Porcelán mellett a rövidbe gurított 4-0. Három perccel később megint Szedlacsek ünnepelhetett, Bolla megpattanó lövését egy méterről a hálóba belsőzte 5-0. A 77.percben a csatár három gólja után egy gólpasszt is kiosztott, Somogyit hozta kihagyhatatlan helyzetbe 6-0. Szedlacsek a hajrában aztán egy kapufát és egy elrontott ziccert jegyzett, a 7-0-s végeredményt Bolla állította be, aki a kimozduló Porcelán felett a kapuba bólintott. A Perutz FC ilyen arányban is megérdemelten győzte le a lelkes, több ifistával felálló ugodi csapatot, a pápaiak április 16-án Magyarpolányba látogatnak.

Perutz FC – Ugod 7-0 (3-0) (Gsz.: Kovács, Szedlacsek 3, Mészáros, Somogyi, Bolla)

Marton Miklós: Hiába vezettünk 3-0-ra 45 perc után, a játékkal nem voltam megelégedve, ennek hangot is adtam az öltözőben. Sok technikai hibát vétettünk, a labdakezelésekbe, a labdaátvételekbe sok hiba csúszott. A második 45 percre feljavultunk, és megérdemelten nyertünk. Dicséret illeti az ugodiakat, hiszen hősiesen küzdöttek, és amíg bírták erővel mindent megtettek, hogy megnehezítsék a dolgunkat.

Pintér Csaba: Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, hozzá kell tennem, hogy teljesen más célokért küzdünk. Nálunk jelen pillanatban is zajlik egy fiatalítás, emiatt eleinte megilletődötten játszottunk, de aztán fel tudtuk venni a mérkőzés ritmusát, igaz az eredmény nem ezt mutatja. Stabilabb védekezésből próbáltunk játszani, voltak olyan periódusai a meccsnek, amikor ez sikerült is, kár, hogy csak rövid időintervallumban tudtuk ezt megvalósítani.

Perutz FC: Simon – Udvardi (’61 Bolla), Domján, Kovács, Böröczky – Somogyi (’79 Ihász), Szalai G. (’72 Györkös), Horváth T., Baldauf, Szép (’61 Mészáros) – Szedlacsek

Ugod: Porcelán – Zsoldos (’72 Gödri), Horváth, Bakos, Tóth - Vesztergom, Czere, Mórocz (’84 Szőke), Zsirai, Budavári (’88 Fehérvári) – Róka (’87 Joó)

További eredmények:
Balatonalmádi – Úrkút 2-1
Tihany – Devecser 1-2
Pét – Balatonfüred 0-10
Várpalota – Füzföi AK 1-2
Ajka Kristály – Zirc-Dudar 2-0

A bajnokság élmezőnye:
1. Balatonfüred 64 pont
2. Perutz FC 63
3. Ajka Kristály 41

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!