Egészségügyi előadások az Acsádyban


2017-04-07 19:24:43  | cikk: pi-pa  | 


Egészségügyi előadások az Acsádyban főképe
Az Egészségügyi Világnap kapcsán egészségmegőrzéssel kapcsolatos programokat szervezett az iskola 9. és 10. osztályos tanulóinak a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Öko-csoportja ma délelőtt.
Mayer Zseraldina, az Öko-csoport munkáját segítő tanár hírportálunknak elmondta, éves munkatervükben fontos helyet foglal el az Egészségügyi Világnap. Az első előadás során a fiúk védőnőtől kaphattak tájékoztatást a korosztályukat érintő tudnivalókról, köztük a helyes tisztálkodásról és a különféle nemi úton terjedő betegségekről. A lányok ez idő alatt dr. Homonay Viktória szülész-nőgyógyász szakorvos előadását hallhatták a fogamzásgátlásról, a terhesség megelőzéséről, menstruációs problémákról és a nőgyógyászati vizsgálatokról.
Ezt követően Hörömpöly Imréné, a Megújulás Klub vezetője beszélt a fiataloknak az egészségmegőrzésről, a betegségek megelőzéséről és az önvizsgálat fontosságáról – hangsúlyozva, ha időben észrevesszük a tüneteket, és időben fordulunk orvoshoz, azzal megmenthetjük az életünket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!