Helyesbítés


2010-04-23 12:04:06  | cikk: mo  | 


A Civil Háló Szövetség tegnapi közgyűléséről szóló tudósításunkban a Civil Majális elnevezésű rendezvényről a következőképpen fogalmaztunk:
„Idén negyedik alkalommal rendezik meg a „Civil Majális” elnevezésű programot, ennek részleteiről Baán Éva adott tájékoztatást. Kiemelte, hogy a tavalyi évhez hasonló sikerben bízva, idén is az Erzsébet ligetben, vagyis a JMK színházépülete mellett rendezik meg a programot május 8-án, 12:30-19 óráig. A rendezvény különlegessége, hogy ezúttal az egyik tagszervezettel, a Pápai Ebtenyésztők és Hobbikutyások Egyesületével közösen szervezik meg.”

A rendezvény időpontját elírtuk, a programot május 9-én, 12:30-19 óráig tartják. A szervezőktől ezúton is elnézést kérünk. 


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!