Helyesírási verseny a Tarczyban


2017-03-29 21:33:22  | cikk: ha  | 


Helyesírási verseny a Tarczyban főképe

25 éve hunyt el a város egyik kiemelkedő tanáregyénisége, Gerencsér Attila. Emlékét már több mint húsz éve városi helyesírási verseny őrzi. A megmérettetés kezdeményezője Bognár József volt, a vetélkedőt kezdetektől fogva az Erkelben szervezik az 5-6. osztályosok, a Tarczyban pedig a 7-8. osztályosok számára. A résztvevőket ezúttal Venczel Csaba igazgató köszöntötte, majd Kovács Anna Lili olvasta fel Gerencsér Attila életrajzát.

Lombosi Anikó, a Tarczy Lajos Általános Iskola humán munkaközösségének vezetője elmondta, hogy a város és a járás általános iskoláiból is jelentkeztek a megmérettetésre. A feladatlap anyagát Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna állította össze. Az Arany-emlékévhez is kapcsolódtak feladatok, így például a helyesírási totó és a tolbamondás is. Ez utóbbi ezúttal igazán könnyű volt, mondta Lombosi Anikó, szerettek volna sikerélményt szerezni a résztvevőknek. Először egy nehezebb feladatsorral küzdöttek meg a diákok, amiben többek közt a tulajdonnevek és az -i képzős formák szerepeltek, majd ezt követte a tollbamondás, aztán még két feladatsor. Lombosi Anikó hozzáfűzte, hogy évről évre egyre nagyobb gond a külalak, ezért ezt is szigorúan pontozzák, a legjobbakat pedig jutalmazzák.

Horváth Evelin nagyon jó helyesíró - sokat olvas és gyakorol

A tarczys Horváth Evelin elmondta, hogy ő nagyon sokat olvas, szerinte az segíti a helyesírást, emellett gyakran old meg feladatokat is. Rendszeresen részt vesz megyei és országos helyesírási versenyeken, erőssége a szótagolás és a tulajdonnevek írása, de néha elbizonytalanodik a feleletválasztós kérdéseknél, főleg, ha a nemrégiben változott helyesírási szabályzat újabb és régebbi példái közül kell eltalálnia a helyes megoldást.

A feladatlapot Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna és Lombosi Anikó állították össze. A zsűriben a Tarczy iskola magyartanárai és a kísérőtanárok, valamint Bognár József nyugalmazott igazgató és Kövy Rózsa nyugalmazott tanár is helyet foglalt. A zsűri elnöke Stankovics Marianna, a Petőfi Gimnázium magyartanára volt.

Képek:

Eredmények:

7. osztály

1. Horváth Evelin - Tarczy
2. Polgárdi Hanna - Erkel
3. Tóth Janka - Nemesszalók

8. osztály

1. Kovács Anna Lili - Tarczy
2.Lőrincz Zsófia - Erkel
3. Bóka Viktória - Szent István


Legszebb külalak:

Polgárdi Hanna - Erkel
Varga Izabella - Munkácsy
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!