Minden magyar iskolába eljut a pápai erkeles diákok hangja


2017-03-26 15:49:53  | cikk: Babos Petra  | fotó: Szabó Andrea, Heizer Zoltánné  | 


Minden magyar iskolába eljut a pápai erkeles diákok hangja főképe
A közelmúltban két alkalommal is Budapesten járt az 5. z osztály hat tagja, vagyis Nagy Gréta, Márkus Luca, Pusztai Levente, Bognár Levente, Telekesi Dániel és Nagy Barnabás. A lelkes kis csapat ezúttal a Kiss Kata Zenekar "Magyarból jeles" című CD és DVD lemezének ünnepélyes bemutatóján vehetett részt a Magyarság Házában, a Budai Várban, hiszen a lemezen is szereplő "Magyar vagyok" dal refrénjét ők énekelték fel.
Kindertné Surányi Lívia kórus korrepetitor ennek kapcsán hírportálunknak elmondta, a Kiss Kata Zenekarral már évek óta gyümölcsöző a kapcsolatuk, többször jártak már az erkelesek közös fellépésen a zenekarral, de Kiss Katáék is mefotdultak már városunkban több ízben.
-A CD-n csak az erkeles diákok énekelnek, négy dalt, amelyek a nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódnak. Úgy gondolom, ez nagy lehetőség, büszkeség volt számunkra, hiszen a lemez valamennyi magyarországi iskolába eljut majd, sőt a határon túli intézményekbe is, az erkeles diákok fotójával ellátva. A lemezbemutatót néhány nap múlva a Duna televíziós fellépés követte, ahol a "Családbarát" című műsorban is elhangzott a dal. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy én is részt vehettem a műsorban – mondta a tanárnő, aki hozzáfűzte, a Kiss Kata Zenekarral reményeik szerint a jövőben is tovább folytatódik a kiváló munkakapcsolat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!