Három ezüst a Wushu Openen


2017-03-24 13:17:27  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Három ezüst a Wushu Openen  főképe
Az elmúlt hétvégén Törökbálinton került sor a negyedik alkalommal megrendezett Wushu Open nyílt kung-fu versenyre. A kétnapos rendezvényen hét ország 37 egyesületének közel 300 versenyzője képviselte magát. A mezőnyben a Hét Csillag Egyesület három tagja vett részt, a pápai iskolának ez volt a 2017-es esztendő első megmérettetése. Fülöp Tamás a felnőttek, míg Tafferner Zoltán és Császár Miksa a juniorok között mérette meg magát, szereplésük jól sikerült, hiszen mindhárman második helyezést szereztek, igaz - ahogy azt Pintér Pétertől, az egyesület elnökétől megtudtuk – két alkalommal elérhető közelségben volt az aranyérem is.
- A 70 kilogrammos felnőtt kategóriában Fülöp Tamás második helyezést szerzett, aki teljesítménye alapján rászolgált volna a végső győzelemre is, a bírák azonban másképp látták, egy kiegyensúlyozott mérkőzésen maradt alul. Tafferner Zoltán 70 kilogrammban a 16-17 évesek között indult és szintén második helyezést szerzett, versenyzőnknek elsősorban taktikában kell előrelépnie, ezt a videófelvételek is tanúsítják. Császár Miksa a 60 kilogrammos juniorok között szerezte meg az egyesület harmadik ezüstérmét, Fülöp Tamáshoz hasonlóan nála is kevésen múlt, hogy nem őt hozták ki győztesnek a döntőben, tőle bátrabb teljesítmény kell a jövőben.
Pintér Péter a jövő terveivel kapcsolatban elmondta, április 8-án a magyar bajnokság első fordulóján vesznek részt, majd a tavaszi versenyidőszak folytatásában április 22-én és május elején is vár rájuk egy-egy megmérettetés.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!