Mosolygós és boldog iskolába várják az erkeleseket


2017-03-22 20:23:15  | cikk: Babos Petra  | 


Mosolygós és boldog iskolába várják az erkeleseket főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában minden tavasszal nyílt napon mutatkoznak be a leendő elsős tanítók a leendő elsősök szüleinek. Ekkor betekintést nyerhetnek a tanítók egy-egy óráján keresztül az intézményben folyó oktató-nevelő munkába.
Heizer Zoltánné igazgatónő kérdésünkre elmondta, az Erkel-iskola minden évben márciusban szervezi meg a nyílt napot, amikor a két leendő tanítónő tart bemutató órát, délutánra pedig a gyerekeket is hívják az iskolába.
Dávid Tamásné, Heizer Zoltánné és Iványi Noémi
- A jövő tanévben is két, egy normál és egy zenei tagozatos osztályt szeretnénk indítani. Ma délelőtt az első órában Dávid Tamásné, a másodikban Iványi Noémi tartott órát – tudtuk meg az igazgatótól, aki hozzáfűzte, nagy öröm az iskola számára, hogy elsőtől nyolcadik osztályig néptánc oktatással is színesítik a palettát, ami egyedülálló a környéken.
Délután aztán már a nagycsoportosok is részt vettek a különböző játékos foglalkozásokon, melyen tornászhattak, rajzolhattak és énekelhettek is a kicsik, mialatt a szülők rövid tájékoztatást hallhattak az iskoláról, s megtekinthették az épületet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!