Nyílt napok a Vízműnél - Látogatás a pápai víztoronyban


2017-03-22 20:19:38  | cikk: Babos Petra  | 


Nyílt napok a Vízműnél - Látogatás a pápai víztoronyban  főképe
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. A víz világnapja alkalmából a megszokottnál is több figyelem irányul ember és víz évmilliókra visszatekintő kapcsolatára. Ezen a napon az egész világ megemlékezik az éltető vízről. A vízszolgáltató cégek elsősorban a vízszennyezés ellen veszik fel a harcot. Minden alkalmat megragadnak, hogy felhívják a figyelmet az ivóvíz védelmére.
A víz világnapjához kapcsolódóan minden évben változatos programokkal várja az érdeklődőket a Pápai Vízmű Zrt. A víztorony nyílt napjai ezúttal is rendkívül népszerűek voltak, az idei évben is több százan vállalkoztak arra, hogy 220 kacskaringós lépcsőfokot leküzdve megcsodálják a pápai kilátást a város egyik legmagasabb épületéről. A több mint egyhetes programsorozat célja, hogy a lakosság bepillantást nyerhessen a vízmű életébe, megismerhessék az egyes munkafolyamatokat. Számos program megvalósult már, de talán a legnépszerűbbek közé tartoznak a nyílt napok, hiszen az érdeklődőknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy belépjenek a tapolcafői vízbázis, a szennyvíztisztító telep vagy éppen a víztorony területére, s megismerjék a munkafolyamatokat, a berendezéseket.
A víztoronytúra évről-évre nagy népszerűségnek örvend
Ma, a víz világnapján a Türr István Gimnázium és Kollégium 6. és 7. osztályosai látogattak el a víztoronyba, hogy megtapasztalják, milyen érzés a hatalmas tömegű víz alatt és felett állni, a víztoronylátogatás ugyanis erre ad lehetőséget. A fiatalok miután leküzdötték a 220 lépcsőfokot, megcsodálhatták a gyönyörű kilátást a ragyogó napsütéses időben, s megkeresték a számukra érdekes és fontos épületeket. A diákok örömmel készítettek fotókat is mobiltelefonjaikkal.
A látogatás kapcsán Szili Ágnes, a Vízmű Zrt. laboratóriumvezetője elmondta, a mintegy 41,5 méter magas víztornyot 1967-ben építették a többemeletes lakóházak vízellátásának kiszolgálására. A létesítményre ugyanis azért volt szükség, mert a többszintes épületek emeletén nem volt elegendő a víznyomás. Ezért döntöttek egy víztorony létesítése mellett, amely akkor is és ma is ugyanazt a funkciót tölti be, biztosítja a víznyomást a magasabb épületekben – hangsúlyozta Szili Ágnes, majd hozzáfűzte, a nagy tömegű víz körülbelül 32 és 38 méter között helyezkedik el az épületben. A felfelé vezető lépcsősoron a víztömeg felett és alatt is kialakítottak egy pihenőt.
-Most voltam először a víztoronyban. Nagyon nagy élmény a torony tetején lenni, örülök a lehetőségnek, hogy most feljöhettem. Élveztem a lépcsőzést is, ami megérte, hiszen gyönyörű a kilátás. Sok épületet felismertem, például az iskolámat, a Nagytemplomot és a házunkat is. Remélem, jövőre is feljuthatok - mondta Pintér Zsombor, a Türr István Gimnázium diákja.
Szili Ágnestől megtudtuk, a Magyar Hidrológiai Társaság Veszprém Megyei Területi Szervezete, a Bakonykarszt Zrt., a Pápai Vízmű Zrt. és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Veszprém Megyei Szakaszmérnöksége együttesen rajz- és tanulmány/dolgozat pályázatot hirdetett a Veszprém megyei általános iskolák diákjai számára.
A Pápai Vízmű szolgáltatási területére 72 pályamunka érkezett, ebből 22 ért el helyezést. A legjobb munkákat a Várkertfürdő uszodai folyosóján tekinthetik meg az érdeklődők április 13-ig.


Képek:

Rajzpályázat
1-2. osztály
1. helyezett: Tóth Bálint Mór 1.oszt. Gyurátz Ferenc Általános Iskola, Felkészítő: Rókáné Varga Mónika
2. helyezett: Szívós Hanna 2. oszt. Munkácsy Mihály Általános Iskola, Felkészítő: Ferencziné Györgydeák Anna
3. helyezett: Horváth Barnabás 2.oszt. Munkácsy Mihály Általános Iskola, Felkészítő: Ferencziné Györgydeák Anna
Különdíj: Horváth Réka 1.oszt. Munkácsy Mihály Általános Iskola, Felkészítő: Vilmanné Ikervári Lilla
3.-4. osztály
1. helyezett: Kiss-Goda Rebeka 3.oszt. Weöres Sándor Általános Iskola, Felkészítő: Gosztola Erika
2. helyezett: Németh Adél 3.oszt. Weöres Sándor Általános Iskola, Felkészítő: Gosztola Erika
3. helyezett: Kolláth Veronika 3.oszt. Weöres Sándor Általános Iskola, Felkészítő: Gosztola Erika
Különdíj: Heckenast Réka 3.oszt. Gyurátz Ferenc Általános Iskola, Felkészítő: Rókáné Varga Mónika
5.-6. osztály
1. helyezett: Böröczky Petra 5.oszt. Szent István Általános Iskola, Felkészítő: Ughy Miklós
2. helyezett: Rédecsi Laura 5.oszt. Szent István Általános Iskola, Felkészítő: Ughy Miklós
2. helyezett: Szabó Anita 5.oszt. Szent István Általános Iskola, Felkészítő: Ughy Miklós
Különdíj: Száki Abigél 5. oszt. Szent István Általános Iskola, Felkészítő: Ughy Miklós
7.-8. osztály
1. helyezett: Róka Viktória 7.oszt. Szent István Általános Iskola, Felkészítő: Ughy Miklós
2. helyezett: Pődör Fruzsina 8.oszt. Szent István Általános Iskola, Felkészítő: Ughy Miklós
3. helyezett: Polgár Bianka 8.oszt. Szent István Általános Iskola, Felkészítő: Ughy Miklós
Különdíj: Farkas László 7.oszt. Vajda Márta Általános Iskola, Felkészítő: Szűcs Zoltán

Fotópályázat
1.helyezett: Kiss Milán 8. oszt. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma, Felkészítő: Marosi Diána
2.helyezett: Holb Levente 8.oszt. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma, Felkészítő: Marosi Diána
Tanulmány pályázat
1.helyezett: Pus Levente 7.oszt. Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Felkészítő: Tóthné Kőszegi Anita
2.helyezett: Szabó Sára 5.oszt. Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Felkészítő: Tóthné Kőszegi Anita
2.helyezett: Rózsavölgyi Sára 6.oszt. Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Felkészítő: Tóthné Kőszegi Anita


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!