Két helyszínen folytatódott a sakkidény


2017-03-20 15:02:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Két helyszínen folytatódott a sakkidény főképe
A Szabadgyalog Sakk Egyesület az elmúlt időszakban NB II-es mérkőzésen illetve a noszlopi Noszlopy Gáspár kupán vett részt. A bajnokságban a Spartacus Keszthellyel találkoztak, akik ellen a leülési arány 11-1 volt, ráadásul az átlag Élő-pont különbség 236.5 volt az ellenfél javára. A pápaiak ehhez képest jól helytálltak, 7.5 – 4.5 arányú vereséget szenvedtek.
- Ha előzetesen kellet volna eredményt mondanom, ezt rögtön elfogadtam volna, lévén tartalékosan utaztunk el, három alapemberünk sem volt ott a csapatban – idézte fel a bajnokit Kiss Csaba elnök. Az ellenfél csalódott volt, elmondásuk szerint ők maximum három pontot engedélyeztek volna nekünk. Csuta László és Döbrönte László személyében két új játékost is avattunk, végül Gyutai Nándor és Domonkos Eszter nyert, Margl Roland, Varga Gyula, Kerecsényi Zoltán, Janus Tamás és Csuta László döntetlent ért el. A nagy vetélytársunk, az Arborétum HSE remekül szerepelt Tapolcán és a vártnál többet, öt pontot szerzett, így hat egység az előnyünk az utolsó forduló előtt, aminek elégnek kell lennie a bennmaradáshoz.
A bajnoki küzdelmek után nemzeti ünnepünkön a 15. alkalommal megrendezett Noszlopy Gáspár kupára hét játékossal utazott el az egyesület.
- Egy csoportban játszott mindenki 10-10 perc gondolkodási idővel. 58 induló volt, még Kecskemétről és Győrből is jöttek sakkozók, és a végén mi örülhettünk: játékosunk - NB II-es csapatunk első táblása - a még mindig csak 17 éves Margl Roland veretlenül, 1.5 pontos előnnyel nyerte meg a 11 fordulós viadalt.
Sakkozóink legközelebb az ifjúsági csapatbajnokság utolsó játéknapjára utaznak Ajkára, a megyei első osztály utolsó, hetedik fordulójában pedig Péten ülnek asztalhoz. A tét az 5. hely megszerzése.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!