Jól sikerült a toborzó


2017-03-06 17:19:36  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jól sikerült a toborzó főképe
Tüskevár, Csögle, Nemesszalók, Sümegcsehi, Türje valamint Csetény részvételével U15-ös lány utánpótlás labdarúgó tornát rendezett a Pápai Egyesített Labdarúgó Club. A meghívott csapatokat két hármas csoportba sorsolták, ahol a körmérkőzések után az első helyezettek a győztesnek járó trófeáért mérkőztek meg egymással. Az ’A’ csoportból 11 lőtt és egy kapott góllal Nemesszalók, míg a ’B’-ből a Zala megyei Türje jutott a döntőbe, mely a fináléban néhány perc játék után meg is szerezte a vezetést. Előnyüket egészen az utolsó percig tartották, ekkor azonban egy jogosan megítélt büntetőt gólra váltottak a nemesszalókiak, következhettek tehát a hétméteresek. A büntetőknél a türjeiek koncentráltak jobban, így hozzájuk került a győztesnek járó serleg. A lányok edzője, Károly Alex szerint a csapategység hozta meg a sikert.
- Kissé nehezen melegedtünk bele a mérkőzésbe, bár ez az eredményeinken nem látszott meg. A döntő hozta a torna legszínvonalasabb meccsét, már a kezünkben éreztük a serleget, amikor ellenfelünk egyenlített. A büntetőrúgásoknál az első lehetőségünket mindjárt kihagytuk, utána viszont a kapusunk jól védett és a szerencse is mellénk állt, gratulálok a lányoknak.
Pődör Ákos, az egyesület lány szakágának felelőse elmondta, hagyományteremtő szándékkal, tagtoborzás céljából rendezték a tornát.
- Azokat az általános iskolákat hívtuk meg, ahol tudomásunk szerint foglalkoznak a lány labdarúgással. Több iskolát is vártunk a megyéből, végül hat intézmény tudott eljönni. Azt gondolom, a torna elérte célját, láttunk néhány kimondottan ügyes kislányt, akiket szeretnénk az egyesülethez csábítani, emellett az iskolákkal is szorosabbra kívánjuk fűzni a kapcsolatot. A várakozásoknak megfelelő sorrend alakult ki, a Türjei Általános Iskola csapatának játékosai szervezetten futballoztak, jól kiegészítették egymást.

A gólkirálynő Szakács Evelin (Nemesszalók), a legjobb kapus Kulcsár Liliána (Sümegcsehi) lett. A legjobb játékos különdíján Tóth Tamara (Csögle) és Major Brigitta (Türje) osztozott meg.

Végeredmény:
1. Türje
2. Nemesszalók
3. Sümegcsehi
4. Csögle
5. Csetény
6. Tüskevár

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!