Jubiláló lovasok


2017-03-05 17:14:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jubiláló lovasok főképe
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Pápai Lovas Club 2017-ben kerek évfordulót ünnepel, ugyanis 1967-ben, azaz 50 esztendővel ezelőtt alakult meg az egyesület. Az évfordulónak emléket állító rendezvénysorozat ünnepi közgyűléssel, közös múltidézéssel, emléklapok átadásával vette kezdetét. A jeles esemény felvezetéseként a meghívottak, egykori és jelenlegi tagok a Lovasiskolából hintókon és lóháton érkeztek meg az ünnepségnek helyszínt biztosító városházára, ahol elsőként Csernyi Pál, a klub elnöke köszöntötte a vendégeket. Az egyesület vezetője beszédében elmondta, a Pápai Lovas Club 1967-ben alakult a Pápai Mezőgazdasági Technikum sportkörének lovas szakosztályából, akkor a Pátkai majorban lévő romos istállóban nyolc lónak alakítottak ki helyet, de nem volt se felszerelés, se takarmány. Az első lovat, Bolygót a pápai kórháztól vásárolták, majd Kincsest a Dákai Szociális Otthontól. A lovasiskola 1970-ben költözött a Tyúkos dűlőbe, ahol már 18 lónak alakítottak ki istállókat és edzőpályát is építettek. Ekkor kezdődött meg a sportlovak tenyésztése is. 1976-tól pedig önálló egyesületként tevékenykednek.
- Soha nem felejtem el, egy május elsejei felvonuláson mutattunk meg magunkat először a nagyközönségnek, ami akkora siker volt, hogy utána nem sokkal már 160 tagunk lett, erre álmunkban sem gondoltunk. Már a kezdeti időkben is sok ember áldozatos, önzetlen munkája kellett ahhoz, hogy most egy sikeres ötven évről beszélhessünk. Talán a mai fiatalok már el sem hiszik, hogy az indulásnál nemhogy takarmányunk, de lovunk sem volt. Örömmel tölt el bennünket, hogy egy ilyen múlttal büszkélkedhetünk, bízom benne, hogy a jövő is hasonlóan fényes lesz, öröm ma itt lenni.
Takács Szabolcs kormánymegbízott úgy fogalmazott, az egyesület nemcsak az eltelt 50 évre lehet büszke, hanem arra is, hogy a városnak és a járásnak rendszeresen olyan programokat biztosít, melyek valami többletet adnak. – Az alapítók egyik kezdeti célkitűzése az volt, hogy a diákokkal megszerettessék a lósportot, azt gondolom, ezt már régen túlhaladták, hiszen e nemes elképzelésen túl országos, sőt nemzetközi versenyeken is öregbítették a klub és a város hírnevét, emellett felhívják a figyelmet a természet és az állatok szeretetére.
A meghívott vendégek között Unger Tamás alpolgármester is helyet foglalt, aki 2008 és 2011 között a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola akkori igazgatójaként a lovászképzés kapcsán szoros együttműködésben dolgozott a lovasiskola vezetőivel, méghozzá sikerrel, hiszen a lovásztanulók szakmai versenyeken nagyon szép eredményeket értek el. - Ahhoz, hogy egy szervezet ilyen hosszú ideig tudjon sikeresen működni, sok minden kell: ezekből kiemelném azt az együttműködést, amit más egyesületekkel meg tud valósítani, valamint a tudást és kitartást, mindezek arra jogosítják fel az egyesületet, hogy reményekkel telve tekintsen a jövőbe – magyarázta az alpolgármester. Dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő hivatali elfoglaltságai miatt levélben köszöntötte a pápai lovaskultúra őrzőit és fenntartóit. Az államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, az a legfontosabb, hogy a lótartás iránt elkötelezett vezetők, a tagság, a sportolók megőrizzék a pápaiaknak a lósport, a lovaglás és a lovak iránti szeretetét. Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke Lázár Vilmos elnök és a teljes szövetség gratulációját tolmácsolta a vezetők, tagok felé, akiktől azt kérte, hogy a lovak, a sport iránti szeretet a következő 50 évben se csökkenjen.
Kocsis László, az évfordulós programsorozat szervezőbizottságának vezetője 1968. március elseje óta tagja a klubnak, és mit mondta, ez az egyesület lett az élete.
- Az egész életem itt éltem le, az iskolák és a katonai szolgálat befejezése után rögtön visszatértem az egyesülethez, soha máshol nem dolgoztam, azóta is ez teszi ki a mindennapjaimat. Úgy érzem, sikeresen indítottuk a jubileumi évet, sokan elfogadták a meghívásunkat, jó érzés volt feleleveníteni a dolgos hétköznapokat, az egykori sikeres versenyeket, bemutatókat. A folytatásként május 12. és 14. között rendezzük meg a hagyományos lovasmajálisunkat, bízom benne, hogy az is a mostanihoz hasonlóan jól sikerül majd.
A köszöntők után az alapítók és az egykori, kimagasló eredményeket elért versenyzők díszokleveleket vettek át, majd az elmúlt ötven esztendő összefoglalásaként régi fényképeket tekintettek meg a jelenlévők. Az ünnepség állófogadással zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!