Szavalóverseny Arany János születésnapján


2017-03-03 13:53:57  | cikk: ha  | 


Szavalóverseny Arany János születésnapján főképe

1817. március 2-án született Arany János, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A 200 éves évforduló adta az ötletet a Petőfi Sándor Gimnázium humán munkaközösségének, hogy szavalóversenyt szervezzenek. Korábban volt már versmondós megmérettetés a Petőfiben, sajnos jónéhány éve ez abbamaradt, most azonban ismét felélesztették a régi hagyományt.

Az iskola könyvtára adott otthont a versenynek

Általános és középiskolás diákok jelentkeztek a szavalóversenyre, összesen tizenöten. A részvétel feltétele annyi volt csupán, hogy Arany János egy szabadon választott versét kellett elmondani. Csarmasz Ágnes, a petőfis munkaközösség vezetője, szervező elmondta, hogy nagyon színes volt a paletta, a gyerekek választottak balladákat, létösszegző költeményeket és elégiákat is. Csarmasz Ágnes hozzátette, hogy a fiatalokhoz közel áll Arany János költészete, romantikus stílusa, gazdag szókincse és fontos költészeti ars poeticácat fogalmaz meg verseiben.

Petőfis, közgázos, mezős és gyurátzos diákok neveztek a versenyre

A petőfis Varga Rebeka Arany Magányban című versét mondta, kiderült, hogy ő nagyon szereti a szavalóversenyeket, ahol nem csupán az a lényeg, ő hogyan adja tovább egy-egy költő gondolatait, hanem meghallgathatja, hogy mások miként tolmácsolják ezeket.
A zsűri elnöke Grőber Csilla, a Türr Gimnázium tanára volt, tagjai pedig Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna, a tarczy tanára, könyvtárosa és Sarus Tímea, egykori petőfis tanár. Két kategóriában értékelték a versmondókat, a díjazottak könyvjutalmat kaptak.

Képek:

Eredmények:

Általános iskolások:

1. helyezett: Narancsik - Róza Híd-avatás 
Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola

2. helyezett: Narancsik János - Szent László (legenda) 
Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola

3. helyezett: Brenner Boglárka - Barátomhoz-Petőfihez 
Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola

Középiskolások:

1. helyezett: Varga Rebeka - Magányban
Pápai Petőfi Sándor Gimnázium

2. helyezett: Mészáros Viktória- Tetemre hívás 
Pápai Petőfi Sándor Gimnázium

3. helyezett: Szücs Kornélia - Az örökség (Balázs Edina)
Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!