Arany János flashmob a belvárosban


2017-03-02 20:17:33  | cikk: Babos Petra  | 


Arany János flashmob a belvárosban főképe
A Türr István Gimnázium és Kollégiumban zajló Arany János Tehetséggondozó Program kapcsán az intézmény sem maradhatott ki az országos megmozdulásból. Rendhagyó és látványos flashmobbal emlékeztek meg a 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosról, ma délután a belváros több pontján.
Peidl-Kovács Klaudia kollégiumvezető érdeklődésünkre elmondta, örömmel csatlakoztak az országos kezdeményezéshez, mely szerint egy időben az országos több pontján, az AJTP-ben résztvevő diákok villámcsődülettel emlékeznek meg a névadójuk születésének jubileumi évfordulójáról, népszerűsítve ezzel a programot.
A flashmobon 20 lelkes diák vett részt, akik mozgásos, interaktív hangulatjátékot adtak elő, amelyben látvánnyal, hanggal és persze mozgással hívták fel a járókelők figyelmét a programra. A tanulók kék színű egyforma, AJTP feliratos pólóban voltak, amit büszkén viseltek. A diákokat a kollégiumban működő színjátszó csoport, a Teleszterion Színházi Műhely közreműködésével készítették fel.
Ládi Ramóna 10. F osztályos diáklány elmondta, az Arany János Tehetséggondozó Programot bátran ajánlja mindenkinek, hiszen rengeteg pluszt ad, a jogosítványtól egészen a nyelvvizsgáig. Természetesen kirándulni is sokat járnak, ami nagyon jó. A kollégiumban egy nagy családként élnek.
Dobos László 11. F osztályos tanuló hozzáfűzte, a programnak köszönhetően egy olyan neves iskolában szerezhetnek érettségit, amely országszerte elismert, s így könnyebben juthatnak felsőfokú oktatási intézménybe.
A flashmobot először a Kossuth utcán adták elő, ahonnét hangosan kiabálva: „Mi vagyunk az f-esek, tanulunk mi rendesen…” szaladtak ki a Fő térre.
A programban részvevő pedagógusok és diákok ezzel igyekeztek felhívni a figyelmet Arany János születésének napjára, munkásságára, s arra, hogy az Arany János Programokban résztvevők jó közösséget alkotnak.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!