Az első helyért vetélkednek


2017-02-20 17:38:33  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az első helyért vetélkednek főképe
A serdülő és ifjúsági dunántúli vízilabda liga alsóházi rájátszásnak második fordulójában a Pápai SE vízilabda szakosztálya látta vendégül a kiírásban szereplő csapatokat. A játéknapon a hazaiak mellett Velence, Balatonfűzfő, Szekszárd valamint a Városgazda Utánpótlás Akadémia (VUA) játékosai ugrottak vízbe. Cseh László tanítványai utóbbi két csapattal mérték össze felkészültségüket. A mieink célja az alsóházban az első hely megszerzése, ennek érdekében mindenképp szükség volt mindkét találkozón a bajnoki pontokra. Ez végül sikerült is, Szekszárdot 10-5-re, az akadémiát 10-4-re győzték le a pápaiak.
- A több pécsi játékost felvonultató Szekszárd elleni meccsünk nyögvenyelősen indult, aztán a második félidőben kijött a tudásbéli különbség, a harmadik és negyedik negyedben felőröltük ellenfelünket - nyilatkozta Cseh László. A második meccsünkön az utánpótlás akadémia nagyobb ellenállásra kényszerített minket, tudni kell a csapatról, hogy négy ferencvárosi pólós is erősítette a keretet. Jól kezdtünk, 2-0-ra is vezettünk, aztán az ellenfél egalizált, és egészen a harmadik negyed elejéig kiegyenlített játékot láthattak a kilátogatók. Ezután Megyeri Hunor és Bencze Ádám góljaival megnyugtató előnyre tettünk szert, és 10-4 arányban megérdemelt sikert arattunk.
A PSE edzője szerint reális cél lehet számukra, hogy a rájátszásban megszerezzék az első helyet, ehhez a következő, április fordulóban mindenképp le kell győzni Velencét és szintén meg kell nyerni a legfőbb rivális, Balatonfűzfő elleni párharcot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!