Ilyen lesz a jövő tanterme


2017-02-19 21:51:09  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Ilyen lesz a jövő tanterme főképe
Egy hétig Pápán, a református gimnáziumban vendégeskedett a Mobil Digitális Iskola, rövidítve Mobidik elnevezésű program, aminek keretében ebben a félévben az ország tizenöt pontjára jut el egy mobil, a legmodernebb számítástechnikai eszközökkel felszerelt oktatókonténer. Az összesen több mint négyezer diákot megszólító projekt Magyarország digitális oktatási stratégiájának bevezetését támogatja a köznevelésben – hangzott el az Immánuel Közösségi Házban tartott sajtótájékoztatón.
A többek között a helyi oktatási intézmények igazgatóinak, pedagógusainak részvételével megtartott eseményen Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos rámutatott, a kormány digitális oktatási stratégiájának célja egyebek mellett az iskolai környezet digitalizálása és a tanulók egyéni felkészülésének támogatása. Mint mondta, a legutóbb Pápán állomásozó mobil tanterem az ország minden pedagógiai oktatási körzetében egy-egy hetet tölt el.
Matolcsy Miklós, a Mobidik-program vezetője kifejtette: a Mobil Digitális Iskola segítségével a gyerekek a jövő digitális oktatási környezetében vehetnek részt tanórákon öt napon keresztül. Délelőttönként a pénzügyi tudatosság, az informatika és a programozás, illetve a fenntarthatóság témakörében oktatják a diákokat. Délutánonként szakköri formában, kisebb csoportokban Lego-robotok programozásával, háromdimenziós nyomtatással és szkenneléssel, továbbá kódolással foglalkoznak a tanulók. Egy napot pedig arra szánnak, hogy a klasszikus tantárgyakat, például a történelmet vagy a biológiát népszerűsítsék digitális eszközökkel. – A Mobidik-program lényege, hogy megmutassuk, a 21. századi eszközök igénybevételével a tanulás érdekesebb és izgalmasabb lehet. Nem akarunk szembemenni a tankönyvi oktatással, inkább szeretnénk kiegészíteni annak tartalmát – fogalmazott Matolcsy Miklós.
Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, területi közigazgatásért felelős államtitkár megjegyezte, ma Magyarországon több mint 850 ezer háztartás nem rendelkezik szélessávú internettel. A kormány által indított Digitális Nemzet Fejlesztési Program célja az, hogy mind a 3,5 millió háztartás számára megteremtsék a világhálóra való rácsatlakozás lehetőségét. Hozzáfűzte: előfordulhat, hogy egy család az anyagi lehetőségei miatt nem jut hozzá bizonyos digitális eszközökhöz, ezért fontos, hogy minden gyerek megtehesse ezt az iskolában, így pedig megszerezhesse a mai világban elengedhetetlen digitális kompetenciákat. Az államtitkár ehhez kapcsolódóan szólt még az elektronikus közigazgatás és az otthonról történő ügyintézés számos előnyéről.
Gránásiné Bácsi Tünde, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma igazgatója, informatikatanára a program során szerzett tapasztalataikról beszámolva hangsúlyozta, a diákjaik körében nagy sikert aratott a Mobidik. Végül a sajtótájékoztatón jelenlévők testközelből is megismerkedhettek a nem mindennapi oktatókonténerrel.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!