Megyebál Pápa főszereplésével


2017-02-19 16:32:03  | cikk: HuHa  | 


Megyebál Pápa főszereplésével főképe
A megye politikai és közéleti személyiségeinek, a gazdasági élet vezetőinek részvételével zajlott szombaton este a Megyeháza Szent István termében a megyebál, melyet a Pannon Lapok Társasága kezdeményezett először 2015-ben, s azóta a Veszprém Megyei Önkormányzattal közösen szervezik meg a jeles eseményt. A megyebállal egy régi hagyományt elevenítettek fel a szervezők, hiszen 1887-ben, a Megyeháza avatásakor az ünnepi díszközgyűlés mellett egy bállal vették birtokba a historizáló épületet, s azóta többször is szerveztek már ilyen programot, igaz nem ezen a helyszínen.

A politikai-, gazdasági élet szereplői gyűltek össze a Megyeháza Szent István termében

Az újjáélesztett megyebálok sorában tehát az idei volt a harmadik, múlt évben hívtak először díszvendéget a programra, ez Sümeg városa volt, az idén pedig ezt a kezdeményezést folytatva Pápa városa lett a rangos mulatság főszereplője.
-Ennek a bálnak a közönsége a Veszprém megyei gazdasági élet szereplőinek vezetőiből, közéleti szereplőiből kerül ki leginkább, tehát egy olyan speciális közönség, melynek különleges igényei lehetnek, ők azok, akik üzletmenetükhöz is keresik a minőségi szolgáltatásokat, körülményeket. Ha itt mi megmutatjuk magunkat, nemcsak az egyéni keresletet teremthetjük meg, hanem olyan szervezetekkel is felvehetjük a kapcsolatot, akik szívesen közvetítik vagy használják is ezeket az értékeket, például az üzletemberek az Esterházy-kastélyban találják meg azt a helyet, ahol üzleti partnereiket fogadni akarják – fogalmazott Áldozó Tamás polgármester az estélyen. Hozzátette, pápaiként Veszprémben bemutatkozni mindig különleges élmény, hiszen a megyei és veszprémi vezetők jó része pápai, így ebben a környezetben mindig jobbat is kell nyújtani, mint máshol, hiszen itt kritikusabban, igényesebben nézik a várost, ez az elvárt igényesség azonban tökéletesen teljesül a pápaiak bemutatkozásában. A városvezető megemlítette, a megyebál színvonalából van mit tanulni, és a rendezvény azt az ötletet is felvetheti, hogy a megyebál mintájára városi bált is szervezzenek.

A megyebál díszvendége Pápa városa volt, a közönséget Áldozó Tamás polgármester is köszöntötte

A rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az estélyen, de levélben üdvözölte a vendégeket. Öröm számomra, hogy a mai bál díszvendége szülővárosom, Pápa – kezdte levelét, majd a rendezvény jótékonysági célját emelte ki, Kazinczyt idézve. „A veszprémi vármegyeházán három éve ismét van egy nap, a megyebál napja, amikor a megye polgárságának képviselői a báli forgatagban arra vállalkoznak, hogy jót, s jól tegyenek, és mindeközben jól is érezzék magukat.” Az elnök felhívta a bálozók figyelmét azokra a turisztikai attrakciókra, művészeti csoportokra és a történelmi kiállításra is, melyekkel a város bemutatkozott a rendezvényen.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke szintén pápaiként üdvözölte a vendégeket, mint mondta, büszke arra, hogy szülővárosa a díszvendége a bálnak. Az elnök külön köszöntötte Veszprém megye erdélyi testvérmegyéjének, Kovászna megyének a képviselőjét, hiszen a jótékonysági bál bevételét ezúttal a testvérmegye egyik települése, Kommandó januárban leégett iskolájának megsegítésére ajánlották fel.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke is pápaiként köszöntötte a bálozókat

A Pannon Lapok Társasága nevében Vezér Dávid értékesítési vezető nyitotta meg a bált. Felidézte, 2 évvel ezelőtt a Napló és a Pannon Lapok élesztette újjá társasági eseményt, melynek sikerét mutatja, hogy ismét megtelt a Megyeháza díszterme vendégekkel. Beszédében megemlítette, bár a megyei lap életében az utóbbi időben több változás is történt, új tulajdonosa van a lapcsoportnak és új főszerkesztője a Naplónak, de a megyei lap meghatározó és stabil szereplője a megye életének, és ez az a lap, mellyel a megyében élők leghatékonyabban tudják közölni kommunikációs üzeneteiket. Az értékesítési vezető úgy fogalmazott, öröm számukra, hogy a bál díszvendége idén Pápa városa, mely fontos partnere a lapcsoportnak, a rendezvény jótékonysági céljának megvalósulásához pedig kérte a vendégek támogatását.

A Pannon Lapok Társasága nevében Vezér Dávid értékesítési vezető nyitotta meg a bált

Az estély bevételének nemes célú felajánlását emelte ki köszöntőjében Áldozó Tamás polgármester is.
-A bál bevételét a legjobb, legnemesebb célra tudjuk felajánlani. Kovászna megye Veszprém megye testvérmegyéje, Pápa városának pedig Kovászna a testvértelepülése. Kovászna városa a közvetlen kapocs a Kommandóra, fel a hegyre, az ott lévő magyar településre. Mi azt szoktuk mondani, ami Kommandón fáj, az Kovásznán is fáj, ami pedig Kovásznán fáj, az Pápán is, ezért is örülünk annak, hogy a pápai képviselő-testület is meghozta azt a döntés, amit ilyenkor meg kell hozni, képviselőtársaim is érzik a felelősséget és a feladatot, hogy segítenünk kell és köszönöm, hogy a megye közönsége a bálon megjelentek személyén keresztül is támogatja e nemes ügyet.
A városvezető köszönetet mondott a vendégeknek a jelenlétükért - hiszen ez az esemény jó alkalmat teremt ad az ismerkedésre, kapcsolatok építésére -, és köszönetet mondott a város bemutatkozásának lehetőségéért.
-Nagyon értékes kezdeményezés volt, hogy a megye települései bemutatkozhatnak a Megyeháza nagytermében, köszönjük, hogy Sümeg után mi lehettünk a következők ebben a sorban, és köszönet illeti kollégáimat, és azokat a pápaiakat, akik az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztak azon, hogy ma itt önök jól érezhessék magukat.

Pápa Város Fúvószenekara a megyebálon is vastapsot kapott

A köszöntő szavakat követően Pápa Város Fúvószenekarának koncertjével kezdődött városunk bemutatkozása, előadásukban az idei Újévi Fúvós Show műsorából hallhatott a közönség egy csokorra valót. A program díszvacsorával folytatódott, melyhez a pápai Con Spirito Quartett szolgáltatta a szalonzenét, majd pedig a veszprémi Winners Versenytánc Egyesület fiataljai palotással nyitották meg a táncos mulatságot.

A Vadvirág Néptáncegyüttes változatos műsorral érkezett

Az este folyamán a Vadvirág Néptáncegyüttes adott műsort különböző magyar tájegységek táncait felvonultatva, majd a Pápai Musical Stúdió énekesei pörgették fel a hangulatot a hajnalig tartó tánc előtt.

A Pápai Musical Stúdió remek hangulatot teremtett és kedvet csinált a táncoláshoz

Városunk nemcsak ismert és elismert művészeti csoportjaival mutatkozott be a közönségnek, a Szent István terem előterében egy filmen csodálhatták meg az érdeklődők Pápa épített -, természeti- és kulturális értékeit, a Gróf Esterházy Károly Múzeum tárlatán a város történetével, katonai és ipartörténeti múltjával ismerkedhettek meg a bálozók, az Esterházy-kastély pedig legimpozánsabb terét, a Vörös Szalont varázsolta a Megyeházára, ahol a vendégekről pompás barokk díszletek között készültek emlékfotók.

Az Esterházy-kastély Vörös Szalonja adta a díszletet az emlékfotózáshoz

A rendezvényen részt vett dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő, a város volt polgármestere is, akitől megtudtuk, nem bálozós típus, a Pápa díszvendégségével zajló társasági eseményt azonban nem mulaszthatta el.
-Fontosnak tartom, hogy a jótékonysági célokat segítsem, ráadásul ezúttal Pápa a díszvendége a bálnak, így tiszteletből is itt a helyem. Úgy érzem sikerült a fellépőkkel és a kiállítással méltó módon bemutatni városunk értékeit – fogalmazott érdeklődésünkre. Mint mondta, az a történelmi lét, amit a város fel tud mutatni, az a miliő, amit Pápa megteremtett, és aminek híre van országszerte, jól megjelenik a bálon.
-Bízom abban, hogy a rendezvény vendégei is megéreznek ezekből az értékekből valamit és elnyeri tetszésüket – tette hozzá.

Dr. Kovács Zoltán Pápa városának bemutatkozása és a jótékonysági cél miatt vett részt az eseményen 

A megyebál éjfélkor büfévacsorával, tombolasorsolással aztán pedig hajnalig tartó tánccal folytatódott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!