Gyurátzos siker a Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyen


2017-02-18 16:02:31  | cikk: ha  | 


Gyurátzos siker a Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyen főképe
Hetedik alkalommal rendezte meg a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma a Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyt. Az iskola egykori diákja, a neves fizikus emléke előtt tiszteleg az intézmény minden évben ezzel a megmérettetéssel. Ennek során földrajzi, biológiai, fizikai, kémiai és matematikai vonatkozású kérdéseket tartalmazó feladatlapot kellett kitölteniük a háromfős csapatoknak. Az írásbeli kör során a legjobb hat eredményt elérő társaság bejutott a második fordulóba, ahol már egy fizikai mérésen alapuló feladat várt a verseny résztvevőire.

Idén kilenc iskolából tizennégy csapat jelentkezett a versenyre, többek közt Veszprémből, Székesfehérvárról, Városlődről és természetesen Pápáról regisztráltak a résztvevők. A felkészüléshez kaptak támpontot a diákok, alaposan tanulmányozniuk kellett néhány cikket. Idén az egyik téma a megújuló energiák, fosszilis energiák felhasználása volt, a másik cikk pedig a pandákról szólt, "Visszavadítható pandák" címmel.

90 perc állt a diákok rendelkezésére a feladatsor kitöltéséhez

– Ezt a csapatversenyt minden évben más-más témakörök köré szervezzük. Figyelemfelkeltő és gondolkodtató feladatokkal szeretnénk fejleszteni a tanulók problémamegoldó képességét, népszerűsíteni a természettudományokat. Fontos, hogy a gyerekek képesek legyenek a természettudományos folyóiratokban megszerzett információkat felhasználni a különféle feladatok és az életszerű problémák megoldásában, továbbá el tudjanak végezni egyszerűbb tanulói kísérleteket és képesek legyenek csapatmunkában dolgozni – mondta Somosiné Németh Aliz, szervező.
Idén a matematikafeladatban pandák és a bambuszrügyek szerepeltek, a kémiafeladatban a diákoknak ki kellett számítaniuk, hogy a németországi szélerőművek által termelt energia mennyi lignit által előállított energiának felel meg, a fizikafeladat a szélenergiához, a biológia- és földrajzfeladat pedig a pandákhoz kapcsolódott.

Dr. Lovrics Anna az újgenerációs szekvenálásról tartott előadást

Míg a pedagógusok az első forduló feladatsorát javították, a diákok és tanáraik, illetve az érdeklődők dr. Lovrics Anna a MTA TTK Enzimológiai Intézet posztdoktor kutatója tartott előadást az újgenerációs szekvenálásról. A definíció szerint a DNS-szekvenálás az a folyamat, melynek során meghatározzák a DNS molekula nukleotidsorrendjét. Napjainkban a DNS-szekvenálás a molekuláris biológia egyik legmeghatározóbb eszközévé vált. A modern szekvenáló technikákkal már számos élőlény teljes genomját, köztük az emberét is sikeresen meghatározták. Minden sejtben vannak kromoszómák, amik DNS-molekulákból épülnek fel. Ezek építőkövei a DNS-ben adenin (A) és timin (T), guanin (G) és citozin (C) bázispárok, a szekvenálás célja tehát, hogy meghatározzák ezek sorrendjét.

A fizikai mérésben esési sebességet kellett számítani, a legjobb hat csapat vett részt ebben a fordulóban. A verseny helyzettje a Gyurátz Ferenc Evangélikus Iskola, második a Szilágyi Keresztény Iskola, harmadik a Türr István Gimnázium csapata lett. A gyurátzos csapat tagjai Feczkó Csongor, Tóth Levente és Masszi Ákos Zsombor voltak. A fiúk elmondták, hogy a feladatsor szerintük nehezebb volt, mint az előző évben, de felosztották egymás közt a témákat, így sikerült hatékonyan, jól dolgozniuk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!