Eltűnt portás, rendőrök és boszorkányok


2017-02-16 19:06:31  | cikk: ha  | 


Eltűnt portás, rendőrök és boszorkányok főképe

Állt a bál a ma délután a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziumában. A Közgázban most tartották ugyanis a farsangi mulatságot, melyet hagyományosan a Diákönkormányzat szervez. A tavalyi jól sikerült program után idén a pedagógusok is beöltöztek, a diákok nagy tapssal jutalmazták bevállalós tanáraikat. Ami a jelmezek ötletességét, kidolgozottságát illeti, a pedagógusok vitték el a pálmát: a boszorkányok nemcsak öltözetben, de arcfestésben is rendkívül meggyőzőek voltak.

A tanárok csapata

Somogyi Katalin DÖK-segítő tanár elmondta, hogy a farsang is egy jó alkalom arra, hogy közösen szervezzenek programot, a hangulatos, vidám délután jó csapatépítő. Az évfolyamok és a tanárok csapatai a jelmezes felvonulás után feladatokat is kaptak. Volt zenefelismerés, de ügyességi próba is: célbadobás, karizom-teszt, talicskázás, páros zsákbanfutás. A legviccesebb feladat a Keressük meg Tibi bácsit! címet kapta: az iskola portását kellett felkutatni az épületben. Tibi bácsi jól elrejtőzött, de aztán viszonylag hamar rátaláltak a diákok egy emeleti, az ún. rózsaszín teremben.

A jelmezes csapatok voltak a vetélkedő résztvevői

A közgázos farsangi vidám délután házigazdája a DÖK elnöke, Edvy Dániel volt, a zsűriben pedig 12. osztályosok mérték az időt, ellenőrizték a feladatokat. A vetélkedő 3. helyezettje a 13-14. évfolyam, a 2. helyezett pedig a 9. évfolyam lett, a vidám próbát a 12. osztályosok csapata nyerte. Jutalmuk egy házi készítésű csokoládétorta volt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!