Bővült a dicsőségfal


2017-02-14 06:44:15  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: pelc.hu  | 


Bővült a dicsőségfal főképe
Szép ereklyével bűvölt a Pápai Egyesített Labdarúgó Club öltözőfolyosóján található dicsőségfal – írja a pelc.hu. Radó András és Dombó Dávid meze mellé megérkezett a legrutinosabb, talán a legteljesebb labdarúgó karrierrel rendelkező PELC kötődésű játékos, Mészáros Norbert meze. A védő Vaszaron és Pápán kezdte pályafutását, a PELC-ben eltöltött évek után került Dunaújvárosba, utána a BKV Előréhez, onnan pedig Siófokra. 27 évesen a Balaton-parti városból Cottbusba igazolt, ahol egy évig játszott. Ez idő alatt 24-szer lépett pályára, és két gólt szerzett. Németországból Debrecenbe vezetett az útja, azóta a Loki színeiben már jóval több, mint 200 mérkőzést játszott. 2012-ben és 2013-ban a válogatottban is megmutathatta tudását, kilenc alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban. Norbert üzenetében sok sikert kívánt a PELC ifjú labdarúgóinak és mint mondta, a közeljövőben személyesen is ellátogat majd nevelőegyesületéhez.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!