Legyen öröm a zene! - Csellótalálkozó Pápán


2017-02-08 21:59:42  | cikk: ha  | 


Legyen öröm a zene! - Csellótalálkozó Pápán főképe

- Nem verseny, hanem találkozó - hangsúlyozta Némethné Farkas Nóra, a VI. Veszprém Megyei Csellótalálkozó főszervezője. A pápai Bartók Béla Zeneiskola 2007-ben adott először otthont a csellista növendékek megyei megmérettetésének, akkor még helyezésekkel, érmekkel. A kétévenkénti rendezvény aztán lassan átalakult találkozóvá, ahol a cél az, hogy a diákok a zsűrizés terhe alól felszabadultan mutathassák be programjukat.

2015-ben volt ez először így, és elnyerte a résztvevők és a felkészítő tanárok tetszését. A balatonfüredi Horváth Eszter elmondta, hogy neki ez nagy élmény volt, hogy bemutathatta a darabokat - vizsgadrukk nélkül. A pápai Reményi Réka előképzős, de ő is feléphetett a programon, mint mondta sokat gyakorolt és örül a fellépésnek, de annak is, hogy hallhat más városból érkező diákokat, új darabokat.

A pápai diákok nem csak szólódarabokkal mutatkoztak be, volt kamaramuzsika is

A rendezvényre 33 diák érkezett. A pápaiak mellett szerepeltek a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola, a Csermák Antal Zeneiskola, mely a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI intézményegysége, a balatoncsicsói Nivegy-völgyi Általános Iskola és Zeneiskola és a Tapolcai Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A pápai Bartókot Reményi Réka, Steiner Balázs, Székely Márta, Udvardy Kata, Polyák Zsófia, Holb Etele, Timár Emília, Schandl Levente, Fekete Kristóf, Présing Balázs, Endrész Balázs és Gulyás Gerda képviselte.  

Hetyei József igazgató elmondta, hogy a Bartók Béla Zeneiskolában két csellótanár is okítja a diákokat: Mészáros Sándorné és Némethné Farkas Nóra. Kettejüknek közel harminc növendéke van. Annak ellenére, hogy a cselló időigényes hangszer, kitartást kíván a gyerekektől, nem ad gyors sikert, népszerű, kellemes hangja is kedveltté teszi. A diákok már előkészítősként is belekóstolhatnak a kamaramuzsikába.

A diákok sokat készültek a megyei találkozóra (képünkön Udvardy Katalin és Polyák Zsófia)

A csellisták nem korosztályonként, hanem intézményenként mutatkoztak be. A diákok, ha helyezést nem is, szakmai észrevételeket, bizatást kaptak. A felkészítő tanárok mindegyike értékelte az összes fellépő növendéket - a pozitívumokra koncentrálva. Volt közös muzsikálás, sőt, néhányan saját műveiket is előadták. Az egész napos rendezvény része volt, hogy a résztvevők megismerkedhettek egy számítógépes kottaíró programmal.

A rendezvény létrejöttét a Pápai Bartók Béla Zeneiskoláért Alapítvány is támogatta. Az alapítványnak számos működési területe van, segíti a tanszaki szakmai napok szervezését, az országos, regionális és megyei versenyeken való részvételt, hogy a diákok minél több tapasztalatra tehessenek szert, mondta Falakiné Piltman Erika kuratóriumi elnök.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!