Szép számú látogató, jelentős szakmai érdeklődés – sikeres volt a XIV. Szent György-napi Agrárexpo


2010-04-18 22:07:24  | cikk: Tóth Tamara  | 


18 órakor zárta be kapuit a XIV. Regionális Mezőgazdasági Szakkiállítás és Vásár. A rendezvény három napon át kínált programokat a mezőgazdaságban dolgozóknak és a nagyközönségnek. Ebele Ferenc, a Veszprém Megyei Agrárkamara elnöke úgy véli, a kiállítás elérte céljait: az információnyújtás mellett a különböző érdekcsoportok számára kiváló kapcsolatépítési lehetőséget is adott az elmúlt három nap.
- Nagyon örülök annak, hogy ez a kiállítás így sikerült, mert egy kicsit nehezen indult az időjárás miatt. Nagyon jó volt a szakmai és az érdeklődői látogatottság egyaránt. A gazdálkodók érdeklődése millió forintokban is mérhető, hiszen vannak gépforgalmazók, akik kiállított gépeiket szinte teljes egészében eladták és nem kell visszavinniük. Ez mindenképpen fokmérője a kiállításnak. A kiállított sertéseket is mind eladták nagy örömünkre. Ez azért is jó, mert ha egy tenyészetből kihozzák az állatokat, akkor közvetlenül - karanténozás nélkül - nem lehet visszavinni az állatot- mondta az elnök.
Ebele Ferenc szerint a szakmai értékelése nagyon pozitív az Expónak, mivel a kísérő programok és rendezvények lehetővé tették, hogy a gazdálkodók hozzájussanak azokhoz a tudományos ismeretekhez, amely a gazdálkodásához szükségesek. Ennek megfelelően alakították ki a konferenciák témáit, ahol a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és a Pannon Egyetem professzorai is tartottak előadásokat nagyszámú érdeklődés mellett - tette hozzá az elnök.
Dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere a kiállítást az itt élők szempontjából értékelte.
- A város részéről azt tudom mondani, hogy szerintem a korábbi évekhez hasonlóan a közönség számára is nagyon sokat adott a kiállítás, akárcsak az elmúlt esztendőkben. A kiállítókkal együtt azt vallom, hogy a válság idején kell leginkább ráerősíteni a piacra. A látogatók számát tekintve, körbe kellett csak nézni: sorok álltak a bejáratnál, megszorultak a kiállító standok előtt a látogatók, pedig volt elég hely. Ez egy jó családi program is volt. Mindenki találhatott magának valami vásárfiát is és nagyon jó hangulatot teremtettek ma a vadászok és a szórakoztató műsor fellépői egyaránt- értékelte a kiállítást a polgármester.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!