Megszűnik a Teveli úti lomis piac


2017-01-19 21:26:15  | cikk: HuHa  | 


Megszűnik a Teveli úti lomis piac főképe
A hónap végén, 3 hónapos felmondási idő után megszűnik a használt cikk piac a Teveli úton. Az önkormányzat 2 évvel ezelőtt kötött szerződést a Luxy Game Kft-vel a piac üzemeltetésére, november elsején azonban felmondta a szerződést a vállalkozással, így az január végéig működtetheti a vásárt. Az okokról ma délután a helyszínen tájékoztatta a helyi sajtót Áldozó Tamás polgármester.

A városvezető a szerződés felbontásának okait sorolta a sajtó képviselőinek

Mint mondta, a szerződés felbontását a piac működésének körülményei indokolták. A bérlő nem teljesítette a hulladék szabályszerű kezelésére vonatkozó kötelezettségét és ezen a magatartáson többszöri figyelmeztetés ellenére sem változtatott. Ugyanakkor a város különböző pontjain, így a szelektív hulladékgyűjtők környékén, a lakótelepi konténereknél és a város egyes külterületein tűrhetetlen állapotok alakultak ki az illegálisan elhelyezett lomis szeméttől.
-Ennek a hulladéknak a heti rendszeres eltakarítása, összegyűjtése és elszállítása Királyszentistvánra 2016-ban megközelítőleg 20 millió forintjába került a pápaiaknak. Vagyis minden pápai háztartás 2000 forintot fizetett a múlt évben azért, hogy átmenetileg rend legyen a tárolók környékén – hangsúlyozta a városvezető, hozzátéve, a piac megszűnésével sajnos nem biztos, hogy ebben az évben megváltozik az illegális lomis hulladéklerakás, de az önkormányzat tervezi több hulladékgyűjtő környékének bekamerázását.

A piac területén most is van hulladék

Áldozó Tamás azt is elmondta, a városnak a bérleti díjon túli bevétele, így például vállalkozási tevékenységből származó adóbevétele nem származott a piac létéből, meglátása szerint a piac működése erősen súrolta a szürkegazdaság határait, az üzemeltető vállalkozás vezetője pedig maga is veszteségesnek nevezte a piac működtetését. Mindezek mellett piaci napokon a Teveli út környékén vállalhatatlan közlekedési állapotok alakultak ki – tette hozzá a városvezető a felmondás okait sorolva.
-Minden szempontot figyelembe véve, az önkormányzatnak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy ezen a területen használt cikk piac legyen – emelte ki a polgármester.

Ahhoz, hogy a Teveli úti, 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő területen 21. századi piacot lehessen működtetni, olyan nagy beruházások szükségesek, melyeket az önkormányzat nem kíván vállalni, a hely további hasznosításáról a képviselő-testület dönt majd a későbbiekben.

A Teveli úti terület minden híresztelés ellenére 100 százalékban önkormányzati tulajdon

Áldozó Tamástól megtudtuk, a város nem zárkózik el attól, hogy Pápán használt cikk piac működjön, többen érdeklődtek már a városházán ilyen létesítésének és működtetésének feltételeiről, sőt engedélykérelemhez szükséges nyomtatványokat is kértek már ki. Amennyiben a vállalkozó vállalja, hogy a használt cikk piac üzemeltetéséhez szükséges feltételeket biztosítja – többek között a telken belüli parkolás lehetőségét, a megfelelő hulladékkezelést, vizesblokk kialakítását –, a város kiadja az engedélyt egy ilyen létesítményre. Ez azonban biztosan nem a Teveli úti önkormányzati telken lesz.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!