Sorozatban negyedszer győzött a Lombard II


2010-04-18 20:49:31  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Sorozatban negyedszer győzött a Lombard II főképe
Az NB III-as bajnokságban a Lombard ligacsapata Körmend együttesét fogadta ma délután a Perutz stadion műfüves pályáján. A találkozó tétje a hetedik hely volt, hiszen Nagy Mihály csapata a fordulót megelőzően 21 ponttal a nyolcadik, míg Molnár Károly alakulata 22 egységgel a hetedik pozícióból várta a kezdő sípszót. Az odavágón 1-0-s vereséget szenvedett a pápai csapat, a mieink a Hajgató, Domján, Tóth, Megyesi, Kiss, Kocsis, Sarus, Quintero, Zulevs, Németh, Palkó összetételben igyekeztek elégtételt venni az őszi vereségért. Az első pillanattól kezdve magához ragadta a kezdeményezést a hazai gárda, a mezőnyfölény fél óra elteltével érett góllá, Sarus révén 1-0. Bár több gólszerzési lehetőség is adódott a mieink előtt, gólt csak a játékrész hajrájában sikerült szereznünk a csereként beállt Nyári és Fűzfa révén. Ezzel a 3-0-s diadallal tovább tart a Lombard II tavaszi sikersorozata, jövő héten Nagy Mihály csapatára kemény próbatétel vár, ugyanis a már szinte bajnoknak tekinthető Veszprémhez utaznak.

- A fegyelmezettséggel és a csapat játékával is elégedett vagyok – kezdte az értékelést a pápaiak mestere. Bár nagyon simának tűnik ez a 3-0, de a három pont begyűjtése nem volt annyira egyértelmű. Egy hallatlan gyenge játékvezetés mellett folyt a mérkőzés, mindkét oldalra sokat tévedett a játékvezető és ami nekünk mostanában erősségünk, hogy jó ritmust, jó iramot tudunk diktálni, azt ma nem tudtuk megvalósítani, mert Szántai sípmester gyakorlatilag szétfújta a meccset. Jövő héten egy még nehezebb mérkőzés vár ránk, ugyanis az éllovas Veszprém otthonába utazunk, remélem a ma látott fegyelmezettség és győzni akarás köszön majd vissza a pályán.

További eredmények:

Sopron – Haladás 1-2

Celldömölk – Csesztreg 2-1

Bük – Sárvár 0-1

Badacsonytomaj – MTE 1904 1-0

Lipót Pékség – Veszprém 1-3

Répcelak – Csorna 1-0

A bajnokság állása

1.

Veszprém FC

19

15

4

0

52

15

37

49

2.

SVSE-GYSEV

19

10

7

2

23

9

14

37

3.

Szombathelyi Haladás

19

10

6

3

31

19

12

36

4.

Lipót Pékség

19

11

2

6

33

24

9

35

5.

Csornai SE

19

8

7

4

22

19

3

31

6.

MTE 1904

19

8

5

6

18

18

0

29

7.

Lombard Pápa II

19

7

3

9

27

26

1

24

8.

Badacsonytomaji SE

19

6

6

7

28

24

4

24

9.

Sárvár FC

19

6

6

7

17

24

-7

24

10.

Körmend

19

6

4

9

23

30

-7

22

11.

Celldömölki VSE

19

5

5

9

21

29

-8

20

12.

Répcelak SE

19

5

4

10

20

25

-5

19

13.

Csesztreg

19

2

6

11

20

39

-19

12

14.

Büki TK


19

0

3

16

13

47

-34

3


Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!