Készül a költségvetés


2017-01-13 21:07:53  | cikk: HuHa  | 


Készül a költségvetés főképe
Minden év elejének legfontosabb feladata a város költségvetésének megalkotása, mely meghatározza a település működését, fejlesztési programját, megadja a kereteit a civil szervezetek, sportegyesületek támogatási lehetőségeinek és többek között a városi rendezvényeknek. Ezekben a hetekben a polgármesteri hivatal pénzügyi szakemberei, a város vezetői dolgoznak a büdzsé megalkotásán, amit aztán majd a képviselő-testület elé terjesztenek februárban.

A munka tulajdonképpen az országos költségvetés elfogadásával kezdődött, hiszen az határozza meg a települések önkormányzati feladataira juttatott támogatás nagyságát, mely az egyik legnagyobb tétel a város bevételei között.

A helyi költségvetési rendelet-tervezet első változatát a polgármesteri hivatalban működő gazdasági osztály költségvetési csoportjának szakemberei készítették el, a hét elején pedig az osztályvezetők, egyes intézményvezetők egyeztettek a várható bevételekről és tervezett kiadásokról. Áldozó Tamás polgármestertől megtudtuk, a város költségvetése 2017-ben 6,8 milliárd forintos főösszeggel indulhat, de a TOP-os pályázatokból elnyerhető források ezt akár 10 milliárdra is növelhetik.
-A bevételi oldalon 1,3 milliárd forint állami támogatás áll, ehhez jön hozzá a közelmúltban elnyert 650 milliós forrás. A többit más forrásokból kell a költségvetésben biztosítani, ennek egyik legnagyobb tételét a helyi adóbevételek jelentik – magyarázta a városvezető.
Helyi adóból tavaly 2,3 milliárd forintra számítottak – s ez csaknem maradéktalanul teljesült is -, idén ennél kicsivel több bevétellel terveznek: 2,4-2,5 milliárd forint szerepel a jelenlegi tervezetben és a városvezetés továbbra is számol ingatlanértékesítésből származó bevétellel.

Tételről tételre haladnak a város vezetői és a szakemberek a költségvetés megalkotásakor

A kiadási oldalon szinte minden pénz – a 650 millió forintnyi támogatást leszámítva – a város működtetését szolgálja, nagy, saját forrású fejlesztések nem szerepelnek a költségvetési tervben.
-Célunk, hogy az intézményeket biztonságosan működtessük, hiszen rajtuk keresztül nyújtjuk azokat a közszolgáltatásokat, amiket a pápaiak igénybe tudnak venni. A kiadások között szerepel a béremelések finanszírozása is: a garantált bérminimum és a minimálbér biztosítása a meghatározott intézményi körben mintegy 200 millió forintos többletkiadást jelent a múlt évhez képest – közölte a polgármester.
Mindezek mellett a kiadási oldalon azok a tételek szerepelnek, melyek az előző évekből is ismertek, így például a Várkertfürdő támogatása az uszodabérleten keresztül, a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. finanszírozása, a megszokott nagyrendezvények költségei és a sportegyesületek, civil közösségek támogatására szolgáló költségkeret.

Áldozó Tamás kiemelte, óvatosan tervezték a költségvetést, nem kívánják szétfeszíteni a rendelkezésre álló kereteket és az látszik, hogy az idei büdzsében lehetnek tartalékok, de ezekről akkor dönthetnek, amikor létük biztossá válik.
-Az a költségvetés, ami most az asztalon van, garantálja a biztonságos működést és minden intézményünk bátran tervezheti az idei esztendejét. Azonban az is igaz, hogy ennél sokkal több pénzt is el tudnánk költeni, néhány intézményi igényt nem tudtunk befogadni, de bízunk abban, hogy a későbbiekben lesz lehetőségünk ezeken is gondolkodni – fogalmazott.

A megalkotott költségvetés-tervezetet az önkormányzat bizottságai több körben tárgyalják majd, ezt követően a februári képviselő-testületi ülésen vitatják meg a városatyák és döntenek az elfogadásáról vagy elutasításáról.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!