Tüzes-táncos mulatság az év utolsó éjszakáján


2017-01-01 15:34:18  | cikk: HuHa  | 


Tüzes-táncos mulatság az év utolsó éjszakáján főképe
A 2013-as esztendő utolsó éjszakáját ünnepelték először együtt a pápaiak a felújított Fő téren, s azóta már hagyománnyá vált a városi szilveszteri mulatság. Az óévbúcsúztató idén is a kora délutáni órákban kezdődött látványos ostormenettel és sokakat megmozgató szilveszteri örömfutással, aztán pedig este folytatódott zenés-táncos bulizással.

A legaktívabbak persze nem hagyták ki a korizást sem az esztendő utolsó napján, a főtéri jégpálya pedig 21 óráig szórakoztatta a jeges móka kedvelőit, így nem csoda, hogy a jégpályát üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetőjét is a pénztárban találtuk, kollégájával ő fogadta a vendégeket.
-Az idén nagy szerencsénk van, télen végre tél van és örömmel látjuk, hogy a pápaiak nagyon várták már a pálya megnyitását. December 19-e óta nagyon sok vendégünk volt, ezért is döntöttünk úgy, hogy szilveszter este is nyitva tartunk – mondta el érdeklődésünkre Boros Katalin. Az ügyvezetőtől megtudtuk, zárást követően igyekszik majd haza, hiszen január elsején is nyitva lesz a pálya, ő pedig akkor is „szolgálatban” lesz. (Persze ez nem egészen így sikerült, hiszen a főtéri forgatagban sok ismerőssel futott össze, így az éjfél is a téren érte az ügyvezetőt.) Boros Katalintól azt is megtudtuk, az önkormányzati tulajdonban lévő cég jó évet zárt, terveiket sikerült megvalósítani és azt reméli, hogy a 2017-es esztendő végén is így tekinthet vissza, hiszen sok feladat vár rájuk az újévben is. Személyes életét tekintve, mosolyogva mondta, kissé utópisztikusnak tűnnek az elvárásai, hiszen azt reméli, hogy befejezik végre a családi házukat és beköltözhetnek.
-Szerintem a kastély előbb kész lesz – tette hozzá nevetve.

Boros Katalin, a Pápai Platán ügyvezetője munkával töltötte az év utolsó estéjét

A vidáman korcsolyázók között találkoztunk Varga Andrással, a Pápa Városi Televízió főszerkesztőjével. Rutinos korisként rótta a köröket néhány extra mozdulatot beillesztve produkciójába, és úgy tűnt csöppet sem bánja, hogy az éjszaka még tartogat munkát számára.
-Eddig nem volt időm kijönni a jégpályára, úgy gondoltam az év utolsó óráit ezzel töltöm – fogalmazott. Szilveszter éjszakáján persze még kamerát ragadott, aztán pedig pezsgő, virsli és Himnusz szerepelt a programjában. Az óévre visszatekintve elégedetten nyilatkozott, bár néhány dolog az újévre maradt, a legtöbb eltervezett feladatot azonban sikerült megvalósítania.

Varga András, a Pápa Városi Televízió vezetője korizással töltötte az óév utolsó estéjét

A jégpályán mulatók között sok kisgyermek is volt, akik szüleikkel siklottak a jégen, vagy anya és apa büszkén figyelte őket a pálya széléről. A kilencéves Varga Tamás negyedszer húzott korcsolyát a lábára, és mint mondta, a jég nagyon csúszós, de jól lehet rajta korcsolyázni.
-Ezután hazamegyünk és otthon anyuékkal pezsgőzünk vagy bontunk egy kólát és bulizunk éjfélig – osztotta meg velünk szilveszteri programját. A kisfiú a 2017-es évtől azt várja, hogy kicsit jobbak legyenek a matekjegyei és jobb legyen a magatartása. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, hogy ez elsősorban tőle függ, a kilencévesek minden bölcsességével bólogatott.

Az újévköszöntés, táncolás előtt Horváth György és barátai is a jégpályán töltötték az időt. A főiskolás csoporttársakból álló társaság remek hangulatban múlatta az estét, szilveszteri bulijukat hangos kacagás kísérte. A csapat tagjai az ország minden részéből valók, évente néhányszor azonban összejönnek, együtt mulatnak, az idén pedig Pápára esett a választásuk, hogy itt köszöntsék közösen az új esztendőt.
-Korcsolyázással kezdtük az estét, most pedig italozással, bulizással folytatjuk. Nagyon jól érezzük magunkat itt Pápán – mesélte, amikor lejöttek a jégpályáról. A 2017-es évtől legalább annyit vár, mint a 2016-ostól, s ezt a reményét barátai is osztották. A víg hangulatú társasággal a színpad előtt is találkoztunk, éjfélkor együtt énekelték a Himnuszt, aztán pedig mókás fejfedőkben ropták hajnalig.

A vidám baráti társaság tagjai az ország minden részéből érkeztek. Nagyon jól érezték magukat Pápán

Merthogy nemcsak korizásra, de táncolásra is bőven akadt lehetősége mindazoknak, akik az év utolsó éjszakáját a Fő téren töltötték. 21 órától a Tűzfészek Társulat teremtett forró hangulatot látványos produkciójával: a tűzzsonglőrök akrobatikus mutatványokkal szórakoztatták a népes közönséget tüzes botokkal, meteorokkal, buzogányokkal, ördögbotokkal. A csapat vezetőjétől, Szepessy Bálinttól megtudtuk, a budapesti társaság tizenöt éve dolgozik együtt, kezdetben csak hobbi volt ez számukra, ma már azonban az egyik legismertebb hazai tűzzsonglőr társulatként járják az országot. Az, hogy a szilveszter éjjele munkával telik, számukra nem újdonság, igyekeznek minden fellépésen tűzbe hozni a nézőket és megörvendeztetni őket egy-egy látványos produkcióval. Pápáról a fővárosban siettek, hiszen éjfélkor még egy bemutató várt rájuk a Várkert Bazárban.
-Nagyszerű évet zárunk, és nagyon sok tervünk van 2017-re. A tél inkább a felkészülés időszaka, ekkor tanuljuk be az új produkciókat, de a tűzzsonglőrködés mellett egy led-es műsorra is készülünk jelmezekkel, csúcstechnológiás zsonglőreszközökkel. Reméljük, azt is bemutathatjuk itt Pápán – avatott be a következő év munkájába a társulat vezetője.

Tüzes hangulat a Fő téren

A tüzes hangulatot a Pápai Musical Stúdió fokozta késő este, a színpadra lépő énekesek ismert slágerekkel, musical részletekkel búcsúztatták az óévet, a közönség pedig kiváló vokálnak bizonyult, hiszen sokan együtt énekelték a vidám dalokat a csapattal. A repertoárból nem hiányzott természetesen a Különös szilveszter című dal sem, bár mint megtudtuk, a Musical Stúdió számára egyáltalán nem különös, hogy az év utolsó estéjét fellépéssel töltik. M. Varga Veronika arról mesélt, elégedettek a 2016-os évvel, az új esztendőtől pedig még többet várnak.
-Azt látjuk, hogy ezekre a dalokra mindig van igény a közönség részéről és nem mentünk ki a divatból – fogalmazott nevetve. A remek hangulatú műsor után a csapat tagjai bulizással töltötték az éjszakát, ki-ki a saját társaságával ünnepelte az új esztendő beköszöntét, a Fő téren pedig rockos stílusban folytatódott tovább a műsor a balatonalmádi Frisson zenekar utcabálján. És bár a zenekar neve borzongást, vacogást jelent, erre senkinek sem volt oka, hiszen pörgős hangulatban telt az idő.

A Pápai Musical Stúdió vidám dalokkal búcsúztatta az óévet

S mielőtt a Nagytemplom toronyórája éjfélt ütött volna, a város polgármestere köszöntötte a pápaiakat és vendégeiket. Áldozó Tamás ezúttal is egy jókívánságokat halmozó verssel készült az újév üdvözlésére.
Borongós napok tűnjetek tova
Okkal szomorú ne legyél soha
Lépteid kísérje töretlen szerencse
Derűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre
Oszoljanak el az óévnek sötét árnyai
Gúzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai
Új évet hozzon a nesztelen iramló idő
Jöjjön már a rég várt, csodálatos jövő
Évek ha múltok, ha elszálltok napok
Vidámságot, örömet számolatlan adjatok
Elfusson most az óévnek malaca
Többé ne legyen senkinek panasza
Kerüljön betegség, bánat messzire
Írmagjuk is vesszen mind a semmibe
Vágyaid sorra valóra váljanak
Álnok szavak többé ne bántsanak
Növekedjen az igaz barátok tábora
Okosan élj, ne legyél ostoba
Kívánom neked, hogy legyen
365 szép ünneped.

Éjfél előtt Áldozó Tamás polgármester kívánt boldog új évet a pápaiaknak

A polgármester hírportálunk érdeklődésére úgy fogalmazott, 18 éve dolgozik a város szolgálatában, s ha visszatekint, nehéz elkülöníteni, mi történt tíz éve, mi tizenöt éve, mi hat éve.
-Nehéz lenne most megmondani, hogy a 2016-os évről tíz, tizenöt év múlva mi jut majd eszünkbe. Az mindenképpen, hogy a Pápai Hús szomorú fejezetei lezárultak, és egy vidámabb pozícióból nézhetünk vissza évek múltán, és az is, hogy ez volt az az év, amitől rengeteg európai uniós forrást vártunk és egy fillérhez sem jutottunk. Ez utóbbi, reméljük csak azt jelenti, hogy a 2017-es év annál bővebb lesz.
Az új évtől nemcsak az eu-s források érkezését várja a város első embere, hanem azt is, hogy a pápaiak jobban éljenek.
-Azt várom, hogy a pápaiak jobban lakják be a városunkat, sokat találkozzunk rendezvényeken, munkás hétköznapokon, gyarapodjék a város és minden polgára. Legyen munkája mindenkinek, aki dolgozni szeretne, és ehhez legyen jó egészsége az egész esztendőben.
Áldozó Tamás hozzátette, örömmel látja, hogy a Fő tér megtalálta a szerepét, egyre jobban vizsgázik, számos rendezvényen töltik meg a pápaiak a belvárost és szilveszterkor is sokan itt ünnepelnek.

Az újesztendőt tűzijáték köszöntötte

Az éjfélkor felcsendülő Himnuszt a több száz fős főtéri tömeg együtt énekelte, aztán pezsgősüveg dugók pukkanásának hangja töltötte be az éjszakát, mindenki boldog új évet kívánt szeretteinek, barátainak, ismerőseinek, szerelmesek ölelkeztek össze, kisgyermekek bújtak szüleikhez a csillagfényes éjszakában, s együtt nézték végig az újévköszöntő tűzijátékot.
A buli pedig immár a 2017-es év első hajnalán folytatódott a Frisson zenekarral, akik pedig egészen sokáig kitartottak a Fő téren, Dj. Béci fergeteg partiján szórakozhattak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!