A Fidesz frakció ajándéka a Napsugár bölcsődének


2016-12-19 22:55:01  | cikk: HuHa  | 


A Fidesz frakció ajándéka a Napsugár bölcsődének főképe
Huszonöt kismotort ajándékozott a Fidesz frakció a 35 éves jubileumát ünneplő Napsugár bölcsődének. Az ajándékot hétfőn délelőtt adta át az apróságoknak Áldozó Tamás polgármester, a Fidesz helyi szervezetének elnöke, Unger Tamás alpolgármester, valamint Bocskay László és Venczel Csaba önkormányzati képviselő.

A városvezető hírportálunk érdeklődésére elmondta, a bölcsőde ebben az évben ünnepelte átadásának 35. évfordulóját. Az ilyen jeles évfordulót ünneplő intézményeknél mindig volt lehetőség arra, hogy abban az évben több eszközt vásároljanak, ez egy bölcsőde esetében játékokat jelent. A 2016-os esztendő azonban nem olyan volt a város számára, hogy ezt a lehetőséget bőven mérhette volna, így a képviselő-testület Fidesz-KDNP színeiben megválasztott képviselői úgy határoztak, hogy amit a város nem tudott teljesíteni, azt saját felajánlásból pótolják.

A frakció tagjai valamennyien hozzájárultak az adományhoz - mondta el Áldozó Tamás

A bölcsődével egyeztetve a nyuszimotorokra esett a választás, huszonötöt adományoztak az intézménynek, mintegy százezer forint értékben. Mind a tíz képviselő egyetértett az ötlettel és egyenlő arányban járult hozzá az ajándékhoz, a karácsony közeledte pedig kiváló alkalom volt arra, hogy a játékokat átadják.

A bölcsőde karácsonyfája alatt huszonöt nyuszimotor várta a kicsiket

Beke Ágnes bölcsődevezető kollégáival együtt nagy örömmel fogadta a felajánlást, hiszen bár adományt korábban is kaptak már például a városrészi napok főzőversenyéből, ilyen felajánlásban még nem volt részük.
-Ezek a motorok a gyerekek kedvencei. Nagymozgásos játékok. Mindig van belőlük, de olyan igénybevételnek vannak kitéve, hogy gyorsan tönkremennek, így nagyon örülünk, hogy ilyen játékokat kaptunk – fogalmazott a 75 kisgyermeket ellátó intézmény vezetője. Mint megtudtuk, kisfiúk és kislányok egyaránt szívesen motoroznak, sebesen haladnak az egyenesben és éles kanyarokat tesznek velük, így nem csoda, ha gyorsan elkopnak.

A gyerekek azonnal ki is próbálták az új motorokat

S bár a motorok inkább udvari játékok, a bölcsőde karácsonyfája alatt talált játékokat azonnal ki is próbálták az apróságok, és szélsebesen „robogtak” velük a bölcsi folyosóján.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!