Pénteken PELC U17 – Sasfészek Fc bajnoki mérkőzés


2009-09-03 16:18:43  | cikk:  | 


A másodosztályú észak-nyugati bajnokság 5. fordulójában pénteken 18 órától a Pápai Egyesített Labdarúgó Club a győri Sasfészek FC-vel méri össze erejét. A PELC a 10 csapatos bajnokság 4. helyéről várja az összecsapást, míg a vendégek 8-ak a tabellán. Marton Miklós nem sokkal a szezonnyitó előtt kapta meg ezt a csapatot, 3 hétig az U-16-osokat edzette, ezután következett a váltás.

- Három hetünk volt a megismerkedésre és az összecsiszolódásra. Emellett még a bajnokságra való felkészülést is el kellett végezni. Ez az idő sajnos kevésnek bizonyult, mivel korábban nem is nagyon ismertük egymást. Játszottunk pár edzőmeccset, azokon szembetűnő volt, hogy a csapat erőnléte egyelő a nullával. Ezt támasztja alá az az eset is, amikor az arab válogatottal játszottunk és a találkozó első félidejének végére elfogyott az erő. Igyekszünk ezen változtatni, az edzéseken nagy hangsúlyt helyezünk a fizikumra, de emellett taktikai formációkat is gyakorlunk. Az előbb említett dolgok miatt ezt a félévet eredmény szempontjából feláldozzuk, fő feladatunk a megfelelő erőnlét és játékrendszer elsajátítása.

Marton Miklós elmondta, hogy a fiatal labdarúgók hozzáállásával nincs gond, vevők a munkára, keményen dolgoznak, néha a fegyelmezni kell őket, de összességében jó szellemű a társaság, akik a pályán kívül is remekül megértik egymást. Az együttes eddig 3 mérkőzésen van túl, először Zalaegerszegről hozták el a három pontot, majd házirangadón győzték le az U-16-ot. Első vereségük a Győri ETO ellen volt, 4-0-ra nyertek a Rába-partiak, de az edző szerint túlzott a gólkülönbség.

- Nem tudtunk kellő mértékben koncentrálni a mérkőzésre, mivel a körülmények nem voltak adottak. A 90 perc kezdési időpontja bizonytalan volt, így nem tudtunk bemelegíteni, ellenben az ETO megtette ezt, így nem csoda, hogy 3-0 volt a félidő. Ennek ellenére sokra hivatott ez a társaság, a védelem véleményem szerint kezd összeállni, ám az előrejátékunk még akadozik – vélekedett a vezetőedző.


A bajnokság állása:
1. ILLÉS AKADÉMIA HVSE U-16 3 3 0 0 16-0 +16 9 pont
2. GYŐRI ETO FC U-16 3 2 1 0 11-3 +8 7  
3. HALADÁS VSE 3 2 0 1 9-6 +3 6  
4. PÁPAI ELC 3 2 0 1 7-7 0 6  
5. FC AJKA 3 1 0 2 6-9 -3 3  
6. ZTE FC U-16 3 1 0 2 5-13 -8 3  
7. GYIRMÓT SE 3 0 3 0 4-4 0 3  
8. SASFÉSZEK FC 3 0 2 1 2-8 -6 2  
9. PÁPAI ELC U-16 3 0 1 2 5-9 -4 1  
10. GYŐRI DÓZSA SE 3 0 1 2 2-8 -6 1  


Haraszti Gábor

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!