Vasárnap a Körmend érkezik


2010-04-17 12:03:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A NB III-as bajnokság hetedik helye a tét a vasárnap 17 órakor kezdődő találkozón. A Lombard II remek sorozatot tudhat maga mögött, Nagy Mihály fiai tavasszal csak az idénnyitón, a Haladástól szenvedtek vereséget, a sárvári remi után viszont legyőzték a Csesztreget, a Csornát és a Mosonmagyaróvárt is. Az odavágón Varga góljával tartották otthon a három pontot a körmendiek, a pápaiaknak itt a lehetőség a visszavágásra. A vendégeknek pocsék a tavaszi mutatójuk, Molnár Károly csapata még nem nyert idén, két döntetlen mellett háromszor – legutóbb a Veszprém ellen - hagyták el vesztesen a játékteret. Ettől függetlenül nem szabad lebecsülni őket, erre figyelmeztet mindenkit a pápaiak mestere is.
- Nagyon kellemetlen ellenfelünk lesz vasárnap – vélekedik Nagy Mihály. Náluk véd a csoport legjobb kapusa és van néhány olyan játékos is, akik már nyertek harmadosztályú bajnokságot. Az edzőjük, ifj. Molnár Károly kitűnő barátom és mindig rendbe szedi a csapatát, bármilyen gondokkal is küzdenek. Eddig nem szerepeltünk rosszul, ugyanakkor látjuk a hibáinkat is, nem bízzuk el magunkat, továbbra is két lábbal a földön állunk. A három pont begyűjtéséhez nagyon koncentrált és jó teljesítmény kell.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!