„Szeretni, ahogy Isten szeret” - Versmondó verseny a Szent József Kápolnában


2010-04-17 09:46:58  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


„Szeretni, ahogy Isten szeret” - Versmondó verseny a Szent József Kápolnában főképe
Harmadik alkalommal rendezték meg tegnap délután a pápai Szent József Kápolna és Közösségi Házban a Sík Sándor szavalóversenyt, melyet a pápai Szent László Kolping Család szervezett iskolások számára.
- A 17 versenyző 3 középiskolából és 3 általános iskolából érkezett, 4 korosztályt képviselve (5-6, 7-8, 9-10 és 11-13. osztály). Elsőként valamennyi résztvevő a kötelezően előírt Sík Sándor istenes versét mondta el, ezután került sor a szabadon választott, ugyancsak istenes vers – bármely költőtől – előadására- tudtuk meg Csonka Ferenctől, a pápai Szent László Kolping Család elnökétől.
A diákok szavalatai előtt Horváth Lászlóné buzdító és bátorító versét hallgathatták meg a megjelentek, majd ezután Salgó Ferenc plébános mondott ünnepélyes megnyitóbeszédet.
A szavalatokat egy háromtagú zsűri (P.Tófeji Valéria, Nyulasi József és dr. Hermann Istvánné) értékelte. A kategóriák első helyezettjei 4000 Ft-os pénzjutalomban, valamint könyvjutalomban részesültek. Valamennyi szavaló emléklapot kapott.

A versmondó verseny eredményei a következőképpen alakultak:

I. korcsoport, 5-6. osztály:
1. helyezett: Csonka Áron, Szent István Római Katolikus Általános Iskola

II. korcsoport:
1. helyezett: Varga Vajk Vilmos, Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola

III. korcsoport:
1. helyezett: Dóczi Barna, Református Kollégium Gimnáziuma és Kapcsándi Klaudia, Pápai Gazdasági Szakképző Iskola

IV. korcsoport:
Nincs helyezés


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!