Tudásalapú mezőgazdaság, biztonságos élelmiszer – látogatható az Agrárexpo


2010-04-16 19:01:20  | cikk: mo  | fotó: Babos Petra  | 


Tudásalapú mezőgazdaság, biztonságos élelmiszer – látogatható az Agrárexpo főképe
Megnyitotta kapuit a XIV. Szent György-napi Agrárexpo. A Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter fővédnökségével megrendezett regionális mezőgazdasági szakkiállítás és vásár megnyitóünnepségén dr. Kovács Zoltán köszöntötte a megjelenteket, köztük a hazai, a pozsonyi és a marosvásárhelyi kiállítókat. A kiállítói terület hasonló terjedelmű, mint a korábbi években. Ami azonban a kiállítók számát illeti, kevesebbnek mondható a tavalyinál, ezúttal 80 vállalkozás mutatja be portékáját a nagyközönségnek. Dr. Kovács Zoltán azonban hozzátette, a kiállítás színvonala megfelel a korábbi évek támasztotta elvárásoknak.
Az Agrárexpo társzervezője a Veszprém Megyei Agrárkamara. Ebele Ferenc kamarai elnök köszöntőjében kiemelte a szakkiállítás és vásár szlogenjét: „Tudásalapú mezőgazdaság, biztonságos élelmiszer”, mely a magyar mezőgazdaság és élelmiszergazdaság versenyképességét nagy mértékben befolyásolja. Hangsúlyozta, a tudás és a szakértelem az alapanyag termelés területén is elvárás, ennek megfelelően állították össze az Agrárexpo programjait is.
A XIV. Szent György-napi Agrárexpot Gőgös Zoltán államtitkár nyitotta meg, aki beszédében kitért a szakma aktualitásaira is.
– Jelenleg az egységes támogatási kérelmek benyújtása zajlik, erre az Agrárkamara standjánál is lehetőség nyílik a vásár folyamán. Fontos megjegyezni azt is, hogy Magyarország az európai uniós támogatási lehetőségek 95 százalékát le tudta hívni, ezzel az első háromban vagyunk Európában. Uniós intézményrendszerünket a független szakértők az első ötbe sorolják. Az 1400 milliárdos fejlesztési programból a kormányzati ciklus végére kb. 900 milliárd forint lekötésre kerül. Az elmúlt időszakban 26 bioetanol üzem és 4 biodízel üzem támogatásáról döntöttünk, ebből egy Veszprém megyében lesz, Balatonkenesén. Ezenkívül folyik az állattenyésztéssel kapcsolatos pályázatok feldolgozása. Közel 140 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett, ugyanakkor csak 50 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezzel kapcsolatban csak ajánlást tehetünk a következő kormánynak, mindenképpen azt javasoljuk, hogy ne utasítsanak el egy pályázót sem, hiszen a korábbi pályázói körből több 10 milliárd forint fog visszaforogni a kasszába – hangsúlyozta az államtitkár.
A megnyitó ünnepségen adták át az Agrárexpo vásári díjait és a Veszprém Megyei Palackos Borok Versenye nagydíját.

Élelmiszeripari feldolgozó kategória díjazottjai:

  1. díj: Pápai Hús 1913 Kft.
  2. díj: Vino-Trans Kft. Fazekas Pincészet
  3. díj: Vezír-Hús Coop Kft.

Agrárgazdasági díj kategória díjazottjai:

  1. díj: Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.
  2. Készenlét Zrt.
  3. Agrokémia Kft.

Mezőgazdasági gépforgalmazói kategória díjazottjai:

  1. IHÁSZ Kereskedő Ház Kft.
  2. Star West Kft.
  3. MegaZet Kft.

A Veszprém Megyei Agrárkamara Vásári Nagydíját az Agrárexpon évről-évre történő szép, színvonalas megjelenésért, az erdő-és vadgazdálkodási, valamint a természetvédelem és az erdei iskola oktatási tevékenysége során elvégzett kiemelkedő szakmai munkáért a HM VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. kapta.

Pápa Város Különdíját a Pápai Hús 1913 Kft. kapta a vásáron történő esztétikus megjelenése elismeréseként.

A Veszprém Megyei Közgyűlés különdíját színvonalas kiállítói standjáért a Borbély Családi Pincészet érdemelte.

A Szent György-napi Agrárexpon idén 13. alkalommal rendezték meg a Veszprém Megyei Palackos Borok Versenyét, melyre ezúttal 83 borászat 273 bormintát küldött elbírálásra. A borversenyen Nagy Arany minősítést ért el a Borbély Családi Pincészet 2008-as évjáratú badacsonytomaji olaszrizling jégbora.

Pápa Város Különdíját a Tornai Pincészet kapta.

A Veszprém Megyei Agrárkamara különdíját a CSE-KI-BOR Pince kapta.

Kapcsolódó cikk:


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!